Hogy jutok haza? Fényképek

Két hete a havi céges party-t követően elmentem Zolival és Andrissal bulizni. Ez még önmagában nem lenne túl érdekes, ha az esemény a dolgok rendjének megfelően záródott volna. Magyarul, hogy másnap délután a szememet kinyitva elszomorodok azon, hogy ismét csak sötét van.

A dolog ott kezdett érdekes fordulatot venni, amikor éjjel kettőkor megunva a mulatást elhatároztam, hogy indulás haza! Az első vonat ugyan ötkor indult volna csak, de mivel a kifogásolhatatlan tájékozódó-képességem és japántudásom mellett még gyalogolni is szeretek, nekivágtam az útnak. Térkép hiányában a következő mondatokat agyaltam ki a tájékozódás megkönnyítése végett:

"Jó estét kívánok! Elnézést uram, hogy ilyen késői órán zavarom, de volna olyan kedves, hogy útba igazít? Az Ebisu állomást keresem. Kérem, mondja meg, melyik irányba induljak el! Nagyon köszönöm!"

Ez szépen hangzik, gondoltam. Ki ne segíteni egy ilyen udvarias kérdezőnek? - gondoltam én megelégedve magammal. El is jött az a pont, amikor elért a bizonytalanság, és ki is néztem magamnak egy sétáló embert, aki segíthetne. Majd megszólítottam:

"Sumimasen, Ebisu!" - Ebből láthatja az olvasó, hogy a japán nyelv szavai milyen gazdag jelentés tartalommal bírnak. Ugyanis a "Sumimasen" azt jelenti, hogy "Jó estét kívánok! Elnézést uram, hogy ilyen késői órán zavarom, de volna olyan kedves, hogy útba igazít?", az Ebisu az állomásnév, és a "... állomást keresem. Kérem, mondja meg, melyik irányba induljak el! Nagyon köszönöm!" mondatotokat pedig Japánban általánosan egy felkiáltójellel és kétségbe esett tekintettel szokták kifejezésre juttatni.

Néhány ilyen tájékozódási szünetet beiktatva másfél óra túrázás után megközelítettem egy taxit. Gondoltam, elég volt a sportból, csak jó lenne ma is egy ágyban aludni. Ekkora a sorőr tudatára adtam, hogy, a Togoshi-Ginza nevű állomáshoz szeretnék menni:

"Sumimasen, Togoshi-Ginza!" - Hadd ragadjam magamhoz ismét az alkalmat, hogy a japán nyelv bámulatos leíróképességét dícsérjem. Ezzel az egy szóval, hogy sumimasen szinte annyi mindent el lehet mondani japánul, mint magyarul a közösülni és csődörpénisz megfelelő szinonímával! Le vagyok nyűgözve.

Sajnos a taxis erre kifejezetten mogorván reagált, és egyértelmű jeleket tett, hogy nem kíván ügyfelévé fogadni. Na fene! Magyarországon nem hiszem, hogy megtagadnák a fuvart egy 220 centis afrikaitól - csak, mert minden relatív -, aki épp egy buliból csöppent oda. Vagy ha mégis, az általá beszélt kattogós nyelvén elhangzó sűrű káromkodások, bizonyára meggondolásra késztetnék a taxi vezetőjét. Itt elmondanám, hogy a sumimasen állítólag azt jelenti, hogy elnézést. Mindenesetre én ebben az értelmében használom. Bár nem árt, ha óvatos az ember. Két hónap után kellett rájönnöm arra, hogy az a szó, ami a boltba belépve mondanak nekem az eladók, és amelyet gyakran udvariasságból visszamondtam nekik, nem annyira azt jelenti, hogy "Jónapot", hanem inkább azt, hogy "Isten hozta nálunk".

Lépésenként megérteni egy idegen nyelvet szép dolog, de ennek ellenére még mindig kint álltam a hidegben. Ekkor katartikus élményben volt részem, ugyanis rájöttem, hogy a cégnél vagyok. Ezen a ponton hírtelen nagyott nőtt a szembemben az egész japán munkakultúra, annak köszönhetően, hogy bevillant az agyamba, hogy a cégnél van alvószoba. Az irodába belépve hajnali 4 körül 3-4 dolgozó ember fogadott. Szóba nem elegyedtünk egymással, azt hiszem, az arckifejezésem sokmindent elárult. Irány az ágy! Belépve a szobába 8-10 szundító ember között találtam magam, kerestem egy helyet magamnak. A meglepő körülmények ellenére úgy éreztem, hazaértem. A hely otthonosságát csupán fokozta a mikor rájöttem arra, hogy a mellettem kék pizsamában szuszogó ember nem más, mint a cég egyik tulajdonosa.

Másnap 11-kor a felkelés után, miközben sétaltam ki a szobából, találkoztam a főnökömmel. Szavak nem hangzottak el. Elkezdett nevetni, én is. Szombat van ember, mit művelsz itt? - gondoltam. - De vajon ő miért nevet? - Mindenre fény derült, amikor megláttam a kipihent fejem a tükörben fél perccel később.

Mellékelek pár képet:

Paprikás krumplit főzünk nálam Andrissal (ő az a képen, aki nem én vagyok) és Zolival.

Kínai étteremben fekete tésztaleves.

Sült polip az újév első perceiben.

A képeket Andristól és Zolitól nyúltam. Érdemes olvasni, nézni az oldalukat:

http://japppan.blogspot.com/
http://zoliinjapan.spaces.live.com/

Volt szilveszter is, amiről később is írok majd. Holnap egy hétre megyünk Oszakába és Kiotóba. Remélem, lesz miről írni utána!