A japán fürdőzés - az onszen

A hétvégi túránk elején elhatároztuk, hogy megmutatjunk ennek a szójánélő, robotnépnek, mi is az igaz magyar virtus. Volt ugyan felvonó a hegyre, de kérem szépen, nehogymár... eltévedni úgysem fogunk, hisz minden ki van táblázva, és mi minden harmadik betűt ismerjük!

Épp a második órája kullogtunk felfelé - ekkor már igen csak idegesítő volt, hogy a mögöttünk robogó nyugdíjaspár folyton visszaelőz minket - amikor a srácok tálalták a tervet, hogy ha sikerül lejutnunk is, akkor megünnepeljük az estét egy japán fürdőzéssel. Az öreg aiesec-es találkozós megjelenésem után már nem is csodálkoztam, hogy nem tudtam, hogy kellett volna fürdőnadrág. De szerencsére, kiderült, hogy az a világ legfeleslegesebb dolga egy ilyen helyen. Sőt, tilos!

Az év elején, amikor még frisshús voltam Németországban, egy fehérorosz srác nagy erőkkel próbált meggyőzni a városi szauna felfrissítő hatásairól, és kapva az alkalmon meg is beszéltem vele egy időpontot. Ekkor amolyan kiegészítő megjegyzésként odabökte, hogy bőven elég, ha egy törölközőt hozok, amire ráülök. - Juuuuuj, hát nem vasalni akartam vasárnap?! Meg tudod, a névelőkkel is bajban vagyok! - adtam elő teljesen meggyőzően a válaszom. De most - gondolom a panírozott csirkeporc és a metro élet-halál harc megedző (értsd: lélekromboló) hatása miatt - annyit mondtam, hogy úgy is jó!

Néhány óra - és pár túristajelzés elkeseredett dekódolási kísérlete (vö: olvasás) - után egy hagyományos japán fürdő bejáratában találjuk magunkat. A belépő mellé váltunk magunknak egy kis törölközőt is. Mielőtt továbbhaladhatnánk az öltöző felé, a cipőinket be kell zárnunk a kihelyezett szekrényekbe. - Lopnak a fülöp-szigetekiek, vagy mi van?? - fut át az agyunkon. Az öltözőben ismét egy zárható szekrény fogad minket. Ledobunk mindent, ami teljesen felesleges. A szégyelősebbek ügyeskedhetnek a másfél tenyérnyi törölközővel, amíg eljutnak a vízig. Gyerünk fürödni!

Az öltözőből kilépve, nem a kövekből szépen kirakott medence okozza számomra a legnagyobb feltűnést: A helyiség végén négy darab csap van a falra szerelve. Előttük törpeméretű színes műanyagsámlik, melyeken két tetőtől talpig beszappanozott japán férfi gubbaszt. Teljesen meztelenek. Kenegetik magukat, locsolgatják magukra vizet - abszolút fesztelenül. Készülődnek a vízre szállásra. Itt ugyanis koszosan nem fürdik az ember! Kitérőként mondom, ezt a szobatársam valószínű, koszosan SEM fürdik az emberre fordítaná. Ezt alátámasztandó, megkérdezte múltkor miután lezuhanyoztam, hogy a magyarok kívánnak-e egymásnak valamit fürdés után, mert náluk ez divat. Nem akartam mondani, hogy nálunk legfeljebb egy "Kisfiam, fogat is mostál?"-ra futja.

Igazából kis sámlin ücsörögve zuhanyozni egészen szórakoztató. A határtalan jókedvünket csak az korlátozza, hogy szabadtéren vagyunk. Belülünk medencébe. A termikus víz kellemesen körbeölel és ellazít. De valószínű az örömünk egyoldalú, mert a japánok nem sokkal később átmennek a másik medencébe. Vajon az milyen lehet? Kíváncsian követnénk őket, de a rémületet meglátva az arcukon, melyet a közeledésünk vált ki, úgy döntünk maradunk a pucér seggünkön.

A fürdőzést újabb mosakodás zárja. A kis törölközőt - amelyet a medencében ülve a tradíció szerint összehajtva a fején tart az ember - bevizezzük, majd ezzel kenjük el magunkon a szappant. A napot a végül könnyed álomba merülés koronázza meg.