Hangarii

Február 24-én véget ért a tokiói szakmai gyakorlatom, és megérkeztem Magyarországra. Ha érdekel, hogy mi történt az utolsó 3 hónapban, vagy az 5 órányi video és a többszáz kép, vagy netán én, akkor örülök, ha megkeresel. Lehet, hogy írni is fogok még ide róla. Addig is álljon itt néhány kép azokról az emberekről, akikkel a legtöbb időt töltöttem, és akik miatt már érdemes lett volna ilyen messzire utazni.

Andris

Zoli

Yasir - Szaud-Arábiából

Ozan - Törökországból - és Zhang - Kínából

Hogy jutok haza? Fényképek

Két hete a havi céges party-t követően elmentem Zolival és Andrissal bulizni. Ez még önmagában nem lenne túl érdekes, ha az esemény a dolgok rendjének megfelően záródott volna. Magyarul, hogy másnap délután a szememet kinyitva elszomorodok azon, hogy ismét csak sötét van.

A dolog ott kezdett érdekes fordulatot venni, amikor éjjel kettőkor megunva a mulatást elhatároztam, hogy indulás haza! Az első vonat ugyan ötkor indult volna csak, de mivel a kifogásolhatatlan tájékozódó-képességem és japántudásom mellett még gyalogolni is szeretek, nekivágtam az útnak. Térkép hiányában a következő mondatokat agyaltam ki a tájékozódás megkönnyítése végett:

"Jó estét kívánok! Elnézést uram, hogy ilyen késői órán zavarom, de volna olyan kedves, hogy útba igazít? Az Ebisu állomást keresem. Kérem, mondja meg, melyik irányba induljak el! Nagyon köszönöm!"

Ez szépen hangzik, gondoltam. Ki ne segíteni egy ilyen udvarias kérdezőnek? - gondoltam én megelégedve magammal. El is jött az a pont, amikor elért a bizonytalanság, és ki is néztem magamnak egy sétáló embert, aki segíthetne. Majd megszólítottam:

"Sumimasen, Ebisu!" - Ebből láthatja az olvasó, hogy a japán nyelv szavai milyen gazdag jelentés tartalommal bírnak. Ugyanis a "Sumimasen" azt jelenti, hogy "Jó estét kívánok! Elnézést uram, hogy ilyen késői órán zavarom, de volna olyan kedves, hogy útba igazít?", az Ebisu az állomásnév, és a "... állomást keresem. Kérem, mondja meg, melyik irányba induljak el! Nagyon köszönöm!" mondatotokat pedig Japánban általánosan egy felkiáltójellel és kétségbe esett tekintettel szokták kifejezésre juttatni.

Néhány ilyen tájékozódási szünetet beiktatva másfél óra túrázás után megközelítettem egy taxit. Gondoltam, elég volt a sportból, csak jó lenne ma is egy ágyban aludni. Ekkora a sorőr tudatára adtam, hogy, a Togoshi-Ginza nevű állomáshoz szeretnék menni:

"Sumimasen, Togoshi-Ginza!" - Hadd ragadjam magamhoz ismét az alkalmat, hogy a japán nyelv bámulatos leíróképességét dícsérjem. Ezzel az egy szóval, hogy sumimasen szinte annyi mindent el lehet mondani japánul, mint magyarul a közösülni és csődörpénisz megfelelő szinonímával! Le vagyok nyűgözve.

Sajnos a taxis erre kifejezetten mogorván reagált, és egyértelmű jeleket tett, hogy nem kíván ügyfelévé fogadni. Na fene! Magyarországon nem hiszem, hogy megtagadnák a fuvart egy 220 centis afrikaitól - csak, mert minden relatív -, aki épp egy buliból csöppent oda. Vagy ha mégis, az általá beszélt kattogós nyelvén elhangzó sűrű káromkodások, bizonyára meggondolásra késztetnék a taxi vezetőjét. Itt elmondanám, hogy a sumimasen állítólag azt jelenti, hogy elnézést. Mindenesetre én ebben az értelmében használom. Bár nem árt, ha óvatos az ember. Két hónap után kellett rájönnöm arra, hogy az a szó, ami a boltba belépve mondanak nekem az eladók, és amelyet gyakran udvariasságból visszamondtam nekik, nem annyira azt jelenti, hogy "Jónapot", hanem inkább azt, hogy "Isten hozta nálunk".

Lépésenként megérteni egy idegen nyelvet szép dolog, de ennek ellenére még mindig kint álltam a hidegben. Ekkor katartikus élményben volt részem, ugyanis rájöttem, hogy a cégnél vagyok. Ezen a ponton hírtelen nagyott nőtt a szembemben az egész japán munkakultúra, annak köszönhetően, hogy bevillant az agyamba, hogy a cégnél van alvószoba. Az irodába belépve hajnali 4 körül 3-4 dolgozó ember fogadott. Szóba nem elegyedtünk egymással, azt hiszem, az arckifejezésem sokmindent elárult. Irány az ágy! Belépve a szobába 8-10 szundító ember között találtam magam, kerestem egy helyet magamnak. A meglepő körülmények ellenére úgy éreztem, hazaértem. A hely otthonosságát csupán fokozta a mikor rájöttem arra, hogy a mellettem kék pizsamában szuszogó ember nem más, mint a cég egyik tulajdonosa.

Másnap 11-kor a felkelés után, miközben sétaltam ki a szobából, találkoztam a főnökömmel. Szavak nem hangzottak el. Elkezdett nevetni, én is. Szombat van ember, mit művelsz itt? - gondoltam. - De vajon ő miért nevet? - Mindenre fény derült, amikor megláttam a kipihent fejem a tükörben fél perccel később.

Mellékelek pár képet:

Paprikás krumplit főzünk nálam Andrissal (ő az a képen, aki nem én vagyok) és Zolival.

Kínai étteremben fekete tésztaleves.

Sült polip az újév első perceiben.

A képeket Andristól és Zolitól nyúltam. Érdemes olvasni, nézni az oldalukat:

http://japppan.blogspot.com/
http://zoliinjapan.spaces.live.com/

Volt szilveszter is, amiről később is írok majd. Holnap egy hétre megyünk Oszakába és Kiotóba. Remélem, lesz miről írni utána!

Újra betűk

Kicsit régen írtam... köszi mindenkinek bíztatást!

Sok mindent csináltam az elmúlt 3-4 hétben. Jártam a tokiói magyarok klubjában. Érdekes történeteket hallottam. Többen 15 éve itt vannak. Van aki a nők miatt maradt itt, van aki tanul, de magyarországi barátnője van. Többségük mérnök. Sokan beszélnek japánul, de többen évek óta elboldogulnak nélküle is. Állítólag egy év alatt meg lehet tanulni egy értelmes szinten japánul. Most második kísérletként megint elkezdtem. Nagy az elhatározás! Vettem egy füzetet is, amibe tudok írni és rajzolni. Hmmm, lehet az első kísérlet azon bukott el, hogy nem tudtam rendszerezni a cégtől lenyúlt félig használt nyomtatópapírok hátlapjára írt jegyzeteimet. Valuable experience.

Karácsony. Itt ez romantikus ünnep. Párocskák kézen fogva sétálgatnak csilli-villin kivilágított felhőkarcolók és hatalmas karácsonyfák között. A szilveszter és az újév viszont a családé. Megeszik a hosszú tésztát, hogy sokáig éljenek. Ér annyit, mint egy sültmalac.

Ozan megy haza, így pár napja elköltöztem egy guesthouse-ba. Ez nem más, mint egy nagy ház sok szobával és sok külföldivel. Az első két ember, akivel találkoztam, német volt (miért!?!?). Korábban azt hittem, hogy három nyelvet keverni vicces dolog, de amikor egy ilyen mondatba még belekerül pár japán szó is... na arra már szerintem lehet találni fizetőközönséget. Az első német lány azt hitte, német vagyok az angol kiejtésem alapján. Még jó, hogy Ozan mellett megedződött a türelmem, így egy mosolyt megeresztve továbblendültünk a témán. Bár, ha így folytatom, meg is pályázhatnám Kalifornia kormányzói székét. Mondjuk ő pont osztrák. De hát nem ő az egyetlen osztrák, akit németnek néztek, és sokra vitte. A legérdekesebb ember a házban a legfrissebb cimborám: Jasszer. Szaúd-Arábiai. Nagyon kedves és nyitott. Bár a Mohammed-karikatúrákat még nem veséztük ki. Lehet ezzel várok is még.

Mindezek mellett sok étteremben is jártam leginkább Andrissal, Zolival. Nekem nagyon tetszenek mind az ételek mind a kiszolgálás. Kicsit drága, bár, ha én is havi 600.000Ft-ot keresnék, mint az itteniek, akkor nem biztos, hogy sokat számolgatnék. Januárban lesz egy hét szünet, amit ki is használunk, hogy elmenjünk Oszakába és Kiotóba. Újabban az is felmerült, hogy Koreába átrepülünk. Mostanság az az érzésem, hogy azért bőven lehet itt mit csinálni, és nem is nehéz itt éldegélni. Persze az ujjal mutatogatva ételrendelés még mindig megy.

Ilyennek tűnnek a japánok

Az érkezésem után eleinte állandóan azon járt az agyam, hogy nehogy eltévedjek, otthagyjanak a biztonságot megtestesítő többeik vagy esetleg elhagyjam valami fontos papírom. Ez nem meglepő egy olyan helyen, ahol amellett hogy se beszélni vagy olvasni nem tud az ember, még elképzelése sincs arról, hogy az egymás mellé dobált harcmincmilló ágy közül vajon melyik irányban érdemes elkezdeni keresni a sajátját.

Később, hogy szereztem térképeket, némi helyismeretet, és rájöttem az "elnézést" szónak és a gátlástalan activity-zésnek a varázserejére, változott a kép. Cél: rendezkedjünk be, szerezzünk új ismerősöket. Egy jó tételnek tűnik, hogy az AIESEC-es gyakornokok és általában véve a külföldiek összetartanak, de a valóság ennél árnyaltabb. Nehezen tudnám elképzelni ugyanis, hogy a 250000 tokiói külföldi nap mint nap együtt tolja le a fröccsöket a kisvendéglőkben (ha egyáltalán tudják, hogy mik azok). Ha belevesszük, hogy ezeknek az embereknek 90%-a kínai, fülöp-szigeteki és koreai, még mindig elég nagy asztalt kellene foglalni, hogy mindenki, aki egy kicsit jobban hasonlít rám le tudjon ülni. Bár időnként elkapom néhány europid embernek a "tudom, mi jár a fejedben" tekintét az utcákon.

A japánokkal is lehet barátkozni. Ezzel kapcsolatban a következőket tapasztaltam és hallottam: Az öreg japánokkal előfordulhat, hogy lenéznek, csupán a rasszod miatt. Viszont a középkorú generáció a második világháborús amerikai megszállás környékén nőtt fel, így az ő világképük más. Ők egy a fehéremberek által legyőzött nemzet gyermekei. Bámulatos módon nem megutálták a fehéreket, hanem példaképpé léptették elő őket. Ezt csak erősítette a nyugatról beáramló média, amely a boldog családokat, nagy házakat és gazdagságot állította szembe a Japánban megszokott kemény társadalmi elvárások, kis lakások és a szétvert ország valóságával.

A legújabb generáció ismét más. Közülük sokan már idegennek érzik a saját korábbi kulturájukat. Globalizálódnak, átveszik a nyugati szokásokat, ügyesen és gyorsan beleépítenek mindent a saját kulturájukba, amit érdemes. Mindezek fényében, mielőtt bármilyen ítéletek születnének erről az egészről, érdemes belegondolni abba, hogy mit is jelent az, hogy "magyar vagyok". Ha ezt túl könnyen megválaszoltuk, akkor el lehet gondolkodni a következő mondat befejezésén is: "To be Hungarian is..."

Tapasztalataim szerint a japánok kedvesek és udvariasak, de a túlzottan elmélyülő emberi kapcsolatokért meg kell dolgozni. Számítani lehet arra, ha valakinek mondasz valami, akkor az egész kis közösség ezen fog töprengeni igen csak hamar. Ehhez hozzájön még a sajátos közvetett, udvarisakodó stílusuk (amely a nyelvükben és gondolkodásukban is meghatározó). A recepthez már csak egy-két marék kulturális különbséget és fél liter nyelvi nehézséget kell hozzáadni, és teljesen készen vagyunk. Szerencsére vannak kevesek, akik az - én kulturám szerinti - őszinteség és megbízhatóság mércéjén egész jól állnak mindezek ellenére.

Másfél hónap után - a berendezkedést letudván - eljutottam oda, hogy tudom, hogy nem értem őket. Olvashatok róluk, beszélhetek tapasztaltabb Japán-felfedezőkkel és nagy kerek szemmek figyelhetem minden mozdulatukat. Apránként tisztul a kép...

Ismét csak képek

A napi kilátások

A szakmai főnököm

Szingapúri étterem



Polip, hmmmm :)

Pályaudvar

Róla mondták a többiek, hogy félénk, de erotikus

A fák között elbújva





Nekem az AIESEC-ben azt tanították, hogy Change Agent és Incredible Individual vagyok, így újítottam a basaballon is!

Pár ilyen mozdulat után inkább csak így mutatkoztam

Egy japan technikai csoda

A helyszin egy japan gyar, kozeledik a huszadik szazad utolso evtizede. Hetek ota folyik a lazas munka, kozeledik az uj termeknek a bemutatoja. Az igeretek szerint szeleskorben forradalmasitja majd az emberek mindennapjait. A sajto turelmetlen izgalommal varja az ujabb felreejtett megjegyzeseket, amelyekbol tovagyuruzhetnek a talalgatasok, hogy vajon mi is lehet ez.

A termek fejleszteset iranyito bizottsag ertekezletet tart. Baljosan hosszu ideje huzodik mar. Folyamatosan gyulnek az emberek az eredmenyre varva. A feszult csendet hirtelen egy zaj tori meg, nyilnak a konferenciaterem ajtaji. A bizottsag vezetoje kilep, majd a kovetkezo szavakat intezi a kozonseghez:

- Kedves Kollegak! Folyamatosan nem vart technikai gondokkal kuzdunk. A mozgaserzekelok kontakthibasak, a izzoszalak beegnek, a hangositas szinvonalon aluli, a mechanika pontatlan, a vizsugarral szabalyzasi nehezsegeink vannak. Ne feledjuk, a tulajdonosok szemelyesen akarnak mindent kiprobalni a piacra dobas elott. Rendkivul gyorsan fogy a diszbemutatoig hatra levo napok szama. Be kell fejeznunk addigra! Gondoljunk csak az ott megjeleno prominens muveszek, tudosok es politikusok exkluziv tarsasagara! Kedves kollegak, a csapat sikereert ezentul vasarnap es estenkent is erofesziteseket kell tennunk! Kerem, folytassak a kiserleteket!  Hivjak be az onkentvallakozo hasmeneseseket!

Sokat gondolkodtam azon, vajon hogyan is kerulthettek piacra a japanban oly nepszeru szuper wc-k. Ugyanis itt "a csempek kozott egy luk" es az angol wc mellett megtalalhato a szuksegleteinknek elvegzeset segito eszkoz urkorszakbeli megfeleloje. Minden masodik haztartasban! A szolgaltataspaletta igen szeles. A mozgaserzekelovel vezerelt ulokefutes csak egy izelito mindabbol, ami a megkonnyebbulesre vagyo japant ember kenyezteti. Altalonosan elterjedt a beepitett bide, amelybol a kilovelo vizsugar nem hogy csak elomelegitett, de meg a nyomasat is gombok segitsegevel lehet allitani. Termeszetesen taviranyitott illatosito is van, es a zenegep sem ritka. Idosebb emberek megsegitesere pedig megemelkedik az uloke a konnyebb rahuppanas erdekeben. Hasznalat utan az eszkoz energiatakarekos uzemmodba kapcsol.

Sejtesem szerint most akarjak bejelenteni az uj valtozatot, amely a hasznalati statisztikat automatikusan tovabbitja a felhasznalo szemelyes - avagy munkahelyi - blogjara. A Microsoft Japan pedig egy kiegeszitot kivan piacra dobni, amivel az MSN szemelyes uzenetet is lehet aktualizalni. Minden esetre - egy szemelyes megjegyzeskent elmondanam, hogy - a nyershal megkostolasahoz hamarabb osszegyujtottem a batorsagot, mint hogy szembenezzek a kulonfele gombok nyomogatasaval jaro belathatatlan kovetkezmenyekkel.

Nehany kep az erdeklodoknek:
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a8/JapaneseToiletBidet.jpg
http://www.7is7.com/otto/travel/photos/20041030/7117_kumamoto_japanesetoilet.jpg
http://www.skyemastering.com/modern_japanese_toilet_seat.jpg
http://www.arm.com/rximages/9930.jpg

A japán fürdőzés - az onszen

A hétvégi túránk elején elhatároztuk, hogy megmutatjunk ennek a szójánélő, robotnépnek, mi is az igaz magyar virtus. Volt ugyan felvonó a hegyre, de kérem szépen, nehogymár... eltévedni úgysem fogunk, hisz minden ki van táblázva, és mi minden harmadik betűt ismerjük!

Épp a második órája kullogtunk felfelé - ekkor már igen csak idegesítő volt, hogy a mögöttünk robogó nyugdíjaspár folyton visszaelőz minket - amikor a srácok tálalták a tervet, hogy ha sikerül lejutnunk is, akkor megünnepeljük az estét egy japán fürdőzéssel. Az öreg aiesec-es találkozós megjelenésem után már nem is csodálkoztam, hogy nem tudtam, hogy kellett volna fürdőnadrág. De szerencsére, kiderült, hogy az a világ legfeleslegesebb dolga egy ilyen helyen. Sőt, tilos!

Az év elején, amikor még frisshús voltam Németországban, egy fehérorosz srác nagy erőkkel próbált meggyőzni a városi szauna felfrissítő hatásairól, és kapva az alkalmon meg is beszéltem vele egy időpontot. Ekkor amolyan kiegészítő megjegyzésként odabökte, hogy bőven elég, ha egy törölközőt hozok, amire ráülök. - Juuuuuj, hát nem vasalni akartam vasárnap?! Meg tudod, a névelőkkel is bajban vagyok! - adtam elő teljesen meggyőzően a válaszom. De most - gondolom a panírozott csirkeporc és a metro élet-halál harc megedző (értsd: lélekromboló) hatása miatt - annyit mondtam, hogy úgy is jó!

Néhány óra - és pár túristajelzés elkeseredett dekódolási kísérlete (vö: olvasás) - után egy hagyományos japán fürdő bejáratában találjuk magunkat. A belépő mellé váltunk magunknak egy kis törölközőt is. Mielőtt továbbhaladhatnánk az öltöző felé, a cipőinket be kell zárnunk a kihelyezett szekrényekbe. - Lopnak a fülöp-szigetekiek, vagy mi van?? - fut át az agyunkon. Az öltözőben ismét egy zárható szekrény fogad minket. Ledobunk mindent, ami teljesen felesleges. A szégyelősebbek ügyeskedhetnek a másfél tenyérnyi törölközővel, amíg eljutnak a vízig. Gyerünk fürödni!

Az öltözőből kilépve, nem a kövekből szépen kirakott medence okozza számomra a legnagyobb feltűnést: A helyiség végén négy darab csap van a falra szerelve. Előttük törpeméretű színes műanyagsámlik, melyeken két tetőtől talpig beszappanozott japán férfi gubbaszt. Teljesen meztelenek. Kenegetik magukat, locsolgatják magukra vizet - abszolút fesztelenül. Készülődnek a vízre szállásra. Itt ugyanis koszosan nem fürdik az ember! Kitérőként mondom, ezt a szobatársam valószínű, koszosan SEM fürdik az emberre fordítaná. Ezt alátámasztandó, megkérdezte múltkor miután lezuhanyoztam, hogy a magyarok kívánnak-e egymásnak valamit fürdés után, mert náluk ez divat. Nem akartam mondani, hogy nálunk legfeljebb egy "Kisfiam, fogat is mostál?"-ra futja.

Igazából kis sámlin ücsörögve zuhanyozni egészen szórakoztató. A határtalan jókedvünket csak az korlátozza, hogy szabadtéren vagyunk. Belülünk medencébe. A termikus víz kellemesen körbeölel és ellazít. De valószínű az örömünk egyoldalú, mert a japánok nem sokkal később átmennek a másik medencébe. Vajon az milyen lehet? Kíváncsian követnénk őket, de a rémületet meglátva az arcukon, melyet a közeledésünk vált ki, úgy döntünk maradunk a pucér seggünkön.

A fürdőzést újabb mosakodás zárja. A kis törölközőt - amelyet a medencében ülve a tradíció szerint összehajtva a fején tart az ember - bevizezzük, majd ezzel kenjük el magunkon a szappant. A napot a végül könnyed álomba merülés koronázza meg.

Kirándulás és kultúra

A legutolsó - mondatokat is tartalmazó - bejegyzésem egy nagy pénzügyi rejtvénnyel ért véget. Szerencsére némi információt gyűjtve sikerült megtalálnom a lejobb megoldást. Ezzel le is zártam magamba az efféle gondterhelt töprengést, és benneteket sem untatlak a részletekkel (azokat az idősebb olvasóimat, akiket nem ismerném, megkínálom majd egy tál cseresznyével, a tiszteletlenségem kompenzálása végett).

November 12-e van, Az összes tokiói aiesec csoport nemzetközi sport fesztiválján járunk (aiesec - ejtsd: a diákszervezet, amely megszervezte a gyakorlatot). Egy sportpályán 100 japán egyetemista sorokban és oszlopokban rendeződve áll. Bemelegítő tornát csinálunk. Nem is árt, mert sikerült az összes japánnal szemben nekem egyedül rövidnadrágban megjelennem. Valahogy a november meg a sport nálam egy terem képzetét indukálta a fejemben. A torna nem túl komoly ugyan, de mégis szabályos alakzatban, egyszerre és vezényszóra csináljuk. Ok-ok, ők így szokták, de különben is... mi ez már, hogy pont egy sportnapra gyűlnek össze az egyetemisták? Csapolt sört se látok sehol! A kulturális sokk élesen hasít át a tudatomon.

A nap némi sporttal és sok játékkal - fogócska, zsákban futás, lovacskázós bírkózás, stb... - telik el. Gyerekesnek mondaná egy magát komolyan vevő büszke fehérember, de szerintem lehetett élvezni. Egy újabb fejezet a pokemon-kultusz megértéséhez kipipálva.

- Pénteken buli lesz a cégnél, jó lenne, ha jönnétek! - írja nekem msn-en a hátam mögött másfél méterre ülő lány. A beszélgetés perceken keresztül folytatódik. Az effajta XXI. századi kommunikációs formának az az előnye, hogy hátrafordulva szinte a jövőből kap az ember egy sneak preview-t, ha lelesi, hogy mit ír neki éppen a másik. Arra persze vigyázni kell, hogy ne hajolj túl közel, mert ahogy más kezéből az újságot, így másvalaki monitorját sem illik elolvasni.

A kommunkációs reformhoz hozzátartozik a cégnél az is, hogy minden munkatársnak kötelező blogot írnia. Én már kaptam is felszólítást, hogy gyakrabban írjak, mert a többiek szeretnének többet tudni rólunk. Ez meglepő egy olyan helyen, ahol soha senki nem szól hozzád, csak ha muszáj... Ha valakit érdekel egy kényszervallatás eredménye, itt megtalálhatja Ozanét és az enyém: rozikante.blogspot.com es tamasintokyo.blogspot.com.

Az intimségével ellentétben a pénteki bulizós meghívás erdedménytelenül záródik. Ennek az az oka, hogy az aiesec meghívott aznapra egy Alumni (régi aiesec-esek) Party-ra. A bárba belépve hideg zuhanyként ér a felismerés, hogy ez a buli nem arról fog szólni, hogy a harmincas évek végén járó régi tagok azzal próbálják a fiatalságukat igazolni, hogy megpróbálnak minket az asztal alá inni. A kép drámaian fest: egy tucat öreg feketeöltönyös japán úr egymással beszélget, miközben a fiatal aiesec tagok tisztelettudóan állva várják az érkezőket. Felmerül benne az alul öltözöttség gyanuja, miután észreveszem, hogy mai napot a sárga farmerommal szándékoztam kitüntetni. Enyhítő körülményként felhozhatom, hogy volt bennem annyi kitartás, hogy vasaljak reggel, így egy inget betudhatok jó pontként. Bár sejtem, hogy nem csak a ruhám fog feltűnést okozni.

Egy asztalhoz leültetnek, ahol meglepően az üdvözölés angol nyelvű és kéznyújtás követi. Pár szó beszélgetés után az egyik úr németül szólít meg. Egy jó egyórás német nyelvű beszélgetés következik az ő korábbi aiesec-es és németországi élményeiről. Nem akarom elhinni, hogy ez a szituáció létezik! Az este jó hangulatban zajlódik. Jó lehet ennyi idő után visszaemlékezni a régi barátokkal a közös élményekre.

Vasárnap kirándulni voltam két magyar sráccal: Andrist az egyetemen ismertem még meg, Zolit pedig itt. Annak ellenére, hogy Andrissal sem beszéltem korábban sokat, érezhetően kialakult egy egyedi légkör, amelyet külföldiekkel nem tapasztaltam még. Úgy tűnik mégis csak van gyakorlati értéke annak, amit csak anyanyelvnek és kultúrának nevezünk. Egész nap hegyet másztunk, sikerült a Fujit is megnéznünk. Az estét egy hagyományos japán forró fürdővel zártuk. Az Alumni Party-t ellensúlyozva itt viszont azt tapasztaltuk többször, hogy nem sokkal azután, hogy beültünk a medencébe a japánok előszeretettel otthagytak bennünket. Rasszizmus? Le nem köptek minket végülis. A mai fejezetet egy ezzel kapcsolatos kérdéssel zárom: Otthon vajon mi történne, ha a fürdőzök közé hírtelen beülne három meztelen kenyai és rázendítenének valami kattogós nyelvre?

Újabb képek:

Új fényképek (vö. Új versek) - ebédelünk

Úgy tűnik, mégis csak összefügg az elkészített fényképek száma azzal, hogy viszem-e a kamerát. Íme, néhány új:

Az étterem kirakatában választhatunk a kiállított műanyag ételreplikák közül.


Bent jegyet veszünk, amit odadunk a konyhás bácsinak. Szerencsére a műanyagételek meg vannak számozva :) "Hmmm, mit is egyek ma? Hínáros tésztalevest vagy panírozott halalakú nemtommit?" - gondolkodnak a finomságra kiéhezett japán kispajtások.

Odaadjuk a főszakácsnak a jegyet, és várunk türlemesen, amíg mondják - külföldieknek mutatják - hogy kész az ebéd. Összefut a nyál a szánkban!

Hmmmm, Hínáros tésztaleves és panírozott húsféle kápasztával és rízzsel. Köretnek valami uborkaszerűség. Ínyencek kedvükre ízesíthetük wasabival (zöld), gyömbérrel (piros) és a Horváth Rozit megszégyenítő fűszerkeverékel (zöldes piros). Megfogjuk a pálcikákat, és ha megy elsőre, kezdődhet a gyönyör. Most már a hínárt is megbírom enni:)



Ebéd után a csendes ösvények menti fák árnyékában megpihenve hallgatjuk a madarak könnyed melódiáit.


Vajon melyik ház tetején parkoltam?



Megszerettem ezt a helyet, jövő héten beköltözöm.

Fényképek

Megyünk a céghez:

A cég környéke (Shibuya):

A város (földrajzi) közepe környéke (ennél vannak jobb helyek is!)

Van egy jó hírem es rossz hírem - avagy tessséék!?!

Akár a hírek bejelentésével is ébreszthetett volna ma Mosolyföld dicső pénzügyminisztere. Az öröm abban merült ki, hogy a cég készpénzben fizetett nekünk. Juhéj! Nem kell az éjszakáimat többé Sebeők János Activity-s felvételeinek keresésével töltenem! Már csak az ő kifinomult kommunikációs módszeri adhatattak volna némi reményt a csekkfüzetes bankos pénzfelvétellel szemben.

A meglepetés akkor ért, amikor a jókedvtől kicsattanó főnöktől átvett borítékon az elvárt összegnek egy töredéke volt feltűntetve. Borzasztó érzés, szinte úgy sokkolt, mint első napon a cukor nélküli kávé! Már azon gondolkodtam, hogy megfenyegetem őket, hogy össze-vissza mászkálok a sáros cipőmmel a lakásukban, ha nem hozzák rendbe azonnal. De türelem, türelem! Némi fejtörés után sikerült kihámozni a japán írásból, hogy valóban ennyit kerestem október 19. és 31. között. Azt tudom, hogy más időzóna, meg az évszámot is a császárhoz mérik az itteniek, de akkor is 10-e van! Nem szép dolog. Bravó a németeknek ebből a szempontból, akik egyrészt reálisabban fizettek, másrészt azt mindig az adott hó 28-e környékén.

De elsősorban nem a megsértett becsültem miatt akartam volna őket párbajra hívni. Az a foglalkoztatott, hogy vajon mit jelent az, ha a borítékban kb. 4300 Ft-tal van több, mint amennyit holnap befizetek lakásra. Lássuk csak, 4300 Ft, 1 hónap Tokióban, hümm, 4300 Ft, 1 hónap... nincs valakinek egy számológépe? Némi tűzoltásra marad még valami pénzem abból, amit hoztam, de be kéne szereznem egy Magyar-Japán átutalás for Dummies könyvet sürgősen.

Szerencsére Ozannal nem vagyunk túl elveszett gyerekek, meg is találtuk a boldogságunknak a nyitját. Dühünkben most végre ki is használtuk Japán Vasúttársaság jegyrendszerében tántogó óriási hiányosságot. És sikerült is átvágni őket! 36 Forinttal. EZT NEKED JAPÁN!!!! MUHAHAHAHA!! Oh, az édes bosszú!

Ui: Ha valakinek megesett a szíve rajtam, kérem támogasson használt bugyikkal, amelyeket eladva gyűjthetnék némi hínárlevesre valóra!

Ugyintezes a vilag vegen

A kulturalis nehezsegek mellett megjelentek az ugyintezessel kapcsolatos feladvanyok is. A dolog a nyelvtudasnal kezdodik. En a 25 db szobol es ujabban 40 db betubol allo japantudasommal itt elegge a Taigetosz fele tendalnek, ha megmenetesemre nem tanulnanaknak a japanok eveken keresztul angolul. De mivel itt nyelvtanulas leginkabb arrol szol, hogy tanuljunk meg jo bonyolult mondatokat irni, vegeredmenyben otthon az "Eljen Slota!" gyakorisaga meg mindig eros versenyben van az angolul tudo japanokevel. Emiatt ha barmit el kell intezni, siet segitsegunkre a hatosagilag kirendelt ugyved: az aiesec-bol egy srac, akivel lassacskan, de el lehet beszelgetni angolul, ha kell.

Szerencsere a japanok alapossagat dicseri, hogy munkaszerzodesrol, biztosasrol, telefonelofiztesrol vastag tajekoztatot mellekeltek, igy barminek egyszeruen utana tudok nezni. Amint megtanulatam japanul. A bankkal is hasonloan allok, bar ott meg lesznek erdekfeszito jelentek. Az elso aprosag amit el kell inteznem, hogy csekkfuzettel vegyek le penzt egy olyan fiokban, ahol allitolad tud valaki angolul. Megjegyeznem, hogy eddig eletemben osszesen egy darab csekkfuzetet lattam, azt is nemetul. Gyorsan el is dugtam 5 honapra a borondombe.

A masik bankos tema akkor kezdett el feltunni a lathataron, amikor egy-ket napi osztas-szorzas utan rajottem arram, hogy ez az utam kezd atlepni a "penzkereses"-bol a "befektetes" kategoriaba. Igy elkerulhetetlen lesz valamikor a nemzetkozi atutalas. Eloszor azzal keztek az uj bankomban, hogy ide nem lehet kulfoldi szamlarol penzt betenni. Hogy mi van? Nem ertettem, miert zarkozik el egy bank attol, hogy ezzel a modszerrel is lehuzza az ugyfeleit (Mar elhataroztam, ha gusztustalanul sok penzem lesz, alapitok is egy bankot, ha csak toredeke, akkor csak kaszinora futja majd). Vegul csak kieroszakoltak magukbol egy swift kodot. Az utalasi dijakat meg balladai homaly fedi.

Persze tudom, hogy en akartam idejonni. Nem is hisztikent, inkabb erdekessegkent irtam le. Ha a varratokat kiszedtek a fejembol ez sem lesz gond.

Nyelv és tánc

Most már semmi sem állíthat meg!

A tegnapi este folyamán sikerült végre durván negyven japán betűt letolnom a torkomon! Mégegyszer ennyi, és simán olvasom majd a külföldieknek írt lebutított tankönyveket! Értésről szó sincs. Némileg elbizonytalanít, hogy ahhoz, hogy akár egy fűszer nevét is elbírjam olvasni a boltban, még a harmadik abc-re is szükségem lenne - ami kezdő is szinten 2000 kínai mórickarajzból áll- de nem csüggedek.

Büszkén elmondhatom, hogy ma japánórán én számoltam el leggyorsabban egytől tízig! Ki is érdemeltem ezzel a tanári tapsot. A Tomi-titok feltárása nem nehéz: úgy tűnik - ha más nem sok ugyan, de - ennyi haszna volt néhány évi karatézásnak. A sziporkázásom folyatatódott. A japán óra szorgos diákja a követekező párbeszédre figyelhettek fel. A tanárnő kezdte szépen, lassan:

- Én... vagyok... a tanár. Ki... vagyok ... én?
- Én Tamás vagyok.

A tanárnő - betartva a mosolyok birodalmának törvényeit - kedvesen elmondta a választ. Persze én nem érteni japán, csak Ozan hangos röhögése keltett némi gyanút. Sajnos csak az óra végén kaptam meg a párbeszéd tolmácsolt változatát.

A nyelven kívül a kultúrát is nagy erővel - mondhatni, tésztát szűrcsölő japán módjára - szívom magamba. A napokban tanultam egy új táncot is. Ezt elsősorban egy helyi és a külföldi alkotta páros adja elő. Túl sok ritmusérzék nem kell hozzá, elég ha mindenki ismeri a saját országjának a közlekedési rendjét. A tánc következőképp zajlik: egy japán és egy külföldi nehány lépésre megközelíti egymás szemből. Ekkor a jól nevelt idegen jobb oldalról, az őslakos bal oldalról akarja megkerülni a másik. Itt egymással szembeni oldallépések következnek, irányváltás, többszöri ismétlés. Az lépéseket halk morgás kiséri. A táncot - a Kretén Magazin után szabadon - mindenhol csak úgy hívják, hogy "Menj-má-innen-a-fa Szamba".

Mosolymanók és élőholtak

Isten hozott Mosolyországban!!

Természetesen Isten helyére mindenki behelyettesítheti a saját istenét, sámánját, kabalafiguráját, kedvenc politikusát, stb. De akár üresen is lehet hagyni.

Mosolyországban mindenki boldog. A kedvesség és udvariasság alapvető érvényű. Két ember, ha elmegy egymás mellett, mindig köszön egymásnak - szerk. megj.: sajnos a külföldiek nem értik, mit mondanak, így mormogva bólintanak. Ha egy mosolyisztáni megszólítja egy embertársát, a ragyogó tekintete közli a másikkal, hogy ennél már csak akkor lehetne minden jobb, ha együtt karaokezhatnánk. A beszélgetést gyakran kacarászással színesítik, csak hogy tudja mindenki, hogy ma hihetetlen jó napom van.

A kirobbanó eksztázis akkor tetőzik, amikor egy irígyelt mosolymanónak lehetősége nyilik arra, hogy a mosolyfőnökével vagy egy mosolyvevővel beszélhessen. Ma a szerkesztőségünk egyik riportere is hatalmas boldogságbombában részesült: az étteremben a kiszolgáló mosolytündér egyszerre hajolt meg, nyújotta a kezét a tálcáért, jókat kívánt és mindezt csukott szemmel és széles vigyorral. A kisebb megdöbbenést néhány perces gondolkodás követte: lehetne még rést találni a borult filmek piacán.

Mosolyországból kilépve a tudatlan vándort könnyen érhetik megrázkódtatások. Ez már a élőholtak földje.

Hömpölygő tömegek taposnak egymáson: nem késhetem le a vonatot! Az idegeneket rejtett tekintetek fürkészik. Körülnézve, az embernek csak az elforduló arcok tűnnek fel. Elszigetelt zombik keresnek kiutat egy új világba a telefonokjaikban és képregényeikben elmerülve. Nahát, egy külföldi! Ránézek. Semmi. Őt is megfertőzték. Bezártság. Mikor nyílik már az ajtó!?

Öt kicsi különbség! Finomság, közlemény

A múltkori japánórás jegyzet után ismét közzéteszek egy újabb apróbb feladványt:

Találjuk meg az öt kicsi különbséget:

 

Az első volt Ozan mai vacsorája, a második az enyém. Az elképesztő, hogy a polip volt a legjobb az egészben. Ezen kívül, amit felismertem még elment. Bár itt az egy darab sárgarépa és egy műnyaglevél alkotta halmazra gondoltam. A többiről annyit csak, hogy miután megettem - már amennyit bírtam - jó ötletnek tartottam, hogy egy kis vajaskenyeret is pakoljak rá. Nehogy visszaküldje a gyomrom, mint ismeretlen csomagot. Itt jegyezném meg, hogy a vajaskenyérevés lehetősége önmagában rendkívüli, mert a múlt héten vett vajról kiderült, hogy nem vaj. Már csak az ismeretlen fogalmak kategóriájába sorolom, mint megannyi mást itt.

De ma is öt percig hasonlítgattam össze a kockacukros zacskón levő betüket a különféle fehér poros zacskókon találhatókkal, hogy tudjak holnap is tenni valamit a kávémba. Az ínyenckedés hamarosan folytatódik ugyanis meghívtak minket Takoyaki vacsorára, ami a szóbeszéd szerint a sültpolip és a palacsinta mostohagyermeke lehet. A mi kis céges csapatunk fog közösen sütni, annál a főnöksrácnál, akivel nagy nehézségek árán de tudtunk néhány mondatot váltani. Nem csak rajta múlik ugyan, mert nem mondanám, hogy el tudok mondani három japán mondatot két tanóra után.

Ja, még a korrektség jegyében leírnám, hogy Ozan bár sokszor nem veszi észre magát, szerinte néha körülötte forog a világ, fárasztó, na meg rendkívül szorakoztató kulturális jegyeket hordoz pmagán, igazából jófej (nem is hinné az ember, hogy mennyivel jobb, mint jópár német).  Jobb, ha le sem írom, mennyit röhögünk a japánokon. Biztos vagyok benne, hogy röhej tárgya vagyok én is, főleg a japánok előtt. De ez így van rendben, közben meg megszokjuk egymást. Ha valakinek esetleg kételyei vannak a más kulturák iránt tanúsított tiszteletemmel szemben, kérem, küldjön levelezőlapot Juszt Lászlónak a Magyar Televízió, TV Ügyvédje, Budapest Pf. 1143-as címre.