Újra betűk

Kicsit régen írtam... köszi mindenkinek bíztatást!

Sok mindent csináltam az elmúlt 3-4 hétben. Jártam a tokiói magyarok klubjában. Érdekes történeteket hallottam. Többen 15 éve itt vannak. Van aki a nők miatt maradt itt, van aki tanul, de magyarországi barátnője van. Többségük mérnök. Sokan beszélnek japánul, de többen évek óta elboldogulnak nélküle is. Állítólag egy év alatt meg lehet tanulni egy értelmes szinten japánul. Most második kísérletként megint elkezdtem. Nagy az elhatározás! Vettem egy füzetet is, amibe tudok írni és rajzolni. Hmmm, lehet az első kísérlet azon bukott el, hogy nem tudtam rendszerezni a cégtől lenyúlt félig használt nyomtatópapírok hátlapjára írt jegyzeteimet. Valuable experience.

Karácsony. Itt ez romantikus ünnep. Párocskák kézen fogva sétálgatnak csilli-villin kivilágított felhőkarcolók és hatalmas karácsonyfák között. A szilveszter és az újév viszont a családé. Megeszik a hosszú tésztát, hogy sokáig éljenek. Ér annyit, mint egy sültmalac.

Ozan megy haza, így pár napja elköltöztem egy guesthouse-ba. Ez nem más, mint egy nagy ház sok szobával és sok külföldivel. Az első két ember, akivel találkoztam, német volt (miért!?!?). Korábban azt hittem, hogy három nyelvet keverni vicces dolog, de amikor egy ilyen mondatba még belekerül pár japán szó is... na arra már szerintem lehet találni fizetőközönséget. Az első német lány azt hitte, német vagyok az angol kiejtésem alapján. Még jó, hogy Ozan mellett megedződött a türelmem, így egy mosolyt megeresztve továbblendültünk a témán. Bár, ha így folytatom, meg is pályázhatnám Kalifornia kormányzói székét. Mondjuk ő pont osztrák. De hát nem ő az egyetlen osztrák, akit németnek néztek, és sokra vitte. A legérdekesebb ember a házban a legfrissebb cimborám: Jasszer. Szaúd-Arábiai. Nagyon kedves és nyitott. Bár a Mohammed-karikatúrákat még nem veséztük ki. Lehet ezzel várok is még.

Mindezek mellett sok étteremben is jártam leginkább Andrissal, Zolival. Nekem nagyon tetszenek mind az ételek mind a kiszolgálás. Kicsit drága, bár, ha én is havi 600.000Ft-ot keresnék, mint az itteniek, akkor nem biztos, hogy sokat számolgatnék. Januárban lesz egy hét szünet, amit ki is használunk, hogy elmenjünk Oszakába és Kiotóba. Újabban az is felmerült, hogy Koreába átrepülünk. Mostanság az az érzésem, hogy azért bőven lehet itt mit csinálni, és nem is nehéz itt éldegélni. Persze az ujjal mutatogatva ételrendelés még mindig megy.

Ilyennek tűnnek a japánok

Az érkezésem után eleinte állandóan azon járt az agyam, hogy nehogy eltévedjek, otthagyjanak a biztonságot megtestesítő többeik vagy esetleg elhagyjam valami fontos papírom. Ez nem meglepő egy olyan helyen, ahol amellett hogy se beszélni vagy olvasni nem tud az ember, még elképzelése sincs arról, hogy az egymás mellé dobált harcmincmilló ágy közül vajon melyik irányban érdemes elkezdeni keresni a sajátját.

Később, hogy szereztem térképeket, némi helyismeretet, és rájöttem az "elnézést" szónak és a gátlástalan activity-zésnek a varázserejére, változott a kép. Cél: rendezkedjünk be, szerezzünk új ismerősöket. Egy jó tételnek tűnik, hogy az AIESEC-es gyakornokok és általában véve a külföldiek összetartanak, de a valóság ennél árnyaltabb. Nehezen tudnám elképzelni ugyanis, hogy a 250000 tokiói külföldi nap mint nap együtt tolja le a fröccsöket a kisvendéglőkben (ha egyáltalán tudják, hogy mik azok). Ha belevesszük, hogy ezeknek az embereknek 90%-a kínai, fülöp-szigeteki és koreai, még mindig elég nagy asztalt kellene foglalni, hogy mindenki, aki egy kicsit jobban hasonlít rám le tudjon ülni. Bár időnként elkapom néhány europid embernek a "tudom, mi jár a fejedben" tekintét az utcákon.

A japánokkal is lehet barátkozni. Ezzel kapcsolatban a következőket tapasztaltam és hallottam: Az öreg japánokkal előfordulhat, hogy lenéznek, csupán a rasszod miatt. Viszont a középkorú generáció a második világháborús amerikai megszállás környékén nőtt fel, így az ő világképük más. Ők egy a fehéremberek által legyőzött nemzet gyermekei. Bámulatos módon nem megutálták a fehéreket, hanem példaképpé léptették elő őket. Ezt csak erősítette a nyugatról beáramló média, amely a boldog családokat, nagy házakat és gazdagságot állította szembe a Japánban megszokott kemény társadalmi elvárások, kis lakások és a szétvert ország valóságával.

A legújabb generáció ismét más. Közülük sokan már idegennek érzik a saját korábbi kulturájukat. Globalizálódnak, átveszik a nyugati szokásokat, ügyesen és gyorsan beleépítenek mindent a saját kulturájukba, amit érdemes. Mindezek fényében, mielőtt bármilyen ítéletek születnének erről az egészről, érdemes belegondolni abba, hogy mit is jelent az, hogy "magyar vagyok". Ha ezt túl könnyen megválaszoltuk, akkor el lehet gondolkodni a következő mondat befejezésén is: "To be Hungarian is..."

Tapasztalataim szerint a japánok kedvesek és udvariasak, de a túlzottan elmélyülő emberi kapcsolatokért meg kell dolgozni. Számítani lehet arra, ha valakinek mondasz valami, akkor az egész kis közösség ezen fog töprengeni igen csak hamar. Ehhez hozzájön még a sajátos közvetett, udvarisakodó stílusuk (amely a nyelvükben és gondolkodásukban is meghatározó). A recepthez már csak egy-két marék kulturális különbséget és fél liter nyelvi nehézséget kell hozzáadni, és teljesen készen vagyunk. Szerencsére vannak kevesek, akik az - én kulturám szerinti - őszinteség és megbízhatóság mércéjén egész jól állnak mindezek ellenére.

Másfél hónap után - a berendezkedést letudván - eljutottam oda, hogy tudom, hogy nem értem őket. Olvashatok róluk, beszélhetek tapasztaltabb Japán-felfedezőkkel és nagy kerek szemmek figyelhetem minden mozdulatukat. Apránként tisztul a kép...