Tokióember

Hangarii

2007-03-09T00:00:00.001+01:00

Február 24-én véget ért a tokiói szakmai gyakorlatom, és megérkeztem Magyarországra. Ha érdekel, hogy mi történt az utolsó 3 hónapban, vagy az 5 órányi video és a többszáz kép, vagy netán én, akkor örülök, ha megkeresel. Lehet, hogy írni is fogok még ide róla. Addig is álljon itt néhány kép azokról az emberekről, akikkel a legtöbb időt töltöttem, és akik miatt már érdemes lett volna ilyen messzire utazni.

Andris

Zoli

Yasir - Szaud-Arábiából

Ozan - Törökországból - és Zhang - Kínából

Hogy jutok haza? Fényképek

2007-01-01T12:10:00.001+01:00

Két hete a havi céges party-t követően elmentem Zolival és Andrissal bulizni. Ez még önmagában nem lenne túl érdekes, ha az esemény a dolgok rendjének megfelően záródott volna. Magyarul, hogy másnap délután a szememet kinyitva elszomorodok azon, hogy ismét csak sötét van.

A dolog ott kezdett érdekes fordulatot venni, amikor éjjel kettőkor megunva a mulatást elhatároztam, hogy indulás haza! Az első vonat ugyan ötkor indult volna csak, de mivel a kifogásolhatatlan tájékozódó-képességem és japántudásom mellett még gyalogolni is szeretek, nekivágtam az útnak. Térkép hiányában a következő mondatokat agyaltam ki a tájékozódás megkönnyítése végett:

"Jó estét kívánok! Elnézést uram, hogy ilyen késői órán zavarom, de volna olyan kedves, hogy útba igazít? Az Ebisu állomást keresem. Kérem, mondja meg, melyik irányba induljak el! Nagyon köszönöm!"

Ez szépen hangzik, gondoltam. Ki ne segíteni egy ilyen udvarias kérdezőnek? - gondoltam én megelégedve magammal. El is jött az a pont, amikor elért a bizonytalanság, és ki is néztem magamnak egy sétáló embert, aki segíthetne. Majd megszólítottam:

"Sumimasen, Ebisu!" - Ebből láthatja az olvasó, hogy a japán nyelv szavai milyen gazdag jelentés tartalommal bírnak. Ugyanis a "Sumimasen" azt jelenti, hogy "Jó estét kívánok! Elnézést uram, hogy ilyen késői órán zavarom, de volna olyan kedves, hogy útba igazít?", az Ebisu az állomásnév, és a "... állomást keresem. Kérem, mondja meg, melyik irányba induljak el! Nagyon köszönöm!" mondatotokat pedig Japánban általánosan egy felkiáltójellel és kétségbe esett tekintettel szokták kifejezésre juttatni.

Néhány ilyen tájékozódási szünetet beiktatva másfél óra túrázás után megközelítettem egy taxit. Gondoltam, elég volt a sportból, csak jó lenne ma is egy ágyban aludni. Ekkora a sorőr tudatára adtam, hogy, a Togoshi-Ginza nevű állomáshoz szeretnék menni:

"Sumimasen, Togoshi-Ginza!" - Hadd ragadjam magamhoz ismét az alkalmat, hogy a japán nyelv bámulatos leíróképességét dícsérjem. Ezzel az egy szóval, hogy sumimasen szinte annyi mindent el lehet mondani japánul, mint magyarul a közösülni és csődörpénisz megfelelő szinonímával! Le vagyok nyűgözve.

Sajnos a taxis erre kifejezetten mogorván reagált, és egyértelmű jeleket tett, hogy nem kíván ügyfelévé fogadni. Na fene! Magyarországon nem hiszem, hogy megtagadnák a fuvart egy 220 centis afrikaitól - csak, mert minden relatív -, aki épp egy buliból csöppent oda. Vagy ha mégis, az általá beszélt kattogós nyelvén elhangzó sűrű káromkodások, bizonyára meggondolásra késztetnék a taxi vezetőjét. Itt elmondanám, hogy a sumimasen állítólag azt jelenti, hogy elnézést. Mindenesetre én ebben az értelmében használom. Bár nem árt, ha óvatos az ember. Két hónap után kellett rájönnöm arra, hogy az a szó, ami a boltba belépve mondanak nekem az eladók, és amelyet gyakran udvariasságból visszamondtam nekik, nem annyira azt jelenti, hogy "Jónapot", hanem inkább azt, hogy "Isten hozta nálunk".

Lépésenként megérteni egy idegen nyelvet szép dolog, de ennek ellenére még mindig kint álltam a hidegben. Ekkor katartikus élményben volt részem, ugyanis rájöttem, hogy a cégnél vagyok. Ezen a ponton hírtelen nagyott nőtt a szembemben az egész japán munkakultúra, annak köszönhetően, hogy bevillant az agyamba, hogy a cégnél van alvószoba. Az irodába belépve hajnali 4 körül 3-4 dolgozó ember fogadott. Szóba nem elegyedtünk egymással, azt hiszem, az arckifejezésem sokmindent elárult. Irány az ágy! Belépve a szobába 8-10 szundító ember között találtam magam, kerestem egy helyet magamnak. A meglepő körülmények ellenére úgy éreztem, hazaértem. A hely otthonosságát csupán fokozta a mikor rájöttem arra, hogy a mellettem kék pizsamában szuszogó ember nem más, mint a cég egyik tulajdonosa.

Másnap 11-kor a felkelés után, miközben sétaltam ki a szobából, találkoztam a főnökömmel. Szavak nem hangzottak el. Elkezdett nevetni, én is. Szombat van ember, mit művelsz itt? - gondoltam. - De vajon ő miért nevet? - Mindenre fény derült, amikor megláttam a kipihent fejem a tükörben fél perccel később.

Mellékelek pár képet:

Paprikás krumplit főzünk nálam Andrissal (ő az a képen, aki nem én vagyok) és Zolival.

Kínai étteremben fekete tésztaleves.

Sült polip az újév első perceiben.

A képeket Andristól és Zolitól nyúltam. Érdemes olvasni, nézni az oldalukat:

http://japppan.blogspot.com/
http://zoliinjapan.spaces.live.com/

Volt szilveszter is, amiről később is írok majd. Holnap egy hétre megyünk Oszakába és Kiotóba. Remélem, lesz miről írni utána!

Újra betűk

2006-12-27T14:38:00.001+01:00

Kicsit régen írtam... köszi mindenkinek bíztatást!

Sok mindent csináltam az elmúlt 3-4 hétben. Jártam a tokiói magyarok klubjában. Érdekes történeteket hallottam. Többen 15 éve itt vannak. Van aki a nők miatt maradt itt, van aki tanul, de magyarországi barátnője van. Többségük mérnök. Sokan beszélnek japánul, de többen évek óta elboldogulnak nélküle is. Állítólag egy év alatt meg lehet tanulni egy értelmes szinten japánul. Most második kísérletként megint elkezdtem. Nagy az elhatározás! Vettem egy füzetet is, amibe tudok írni és rajzolni. Hmmm, lehet az első kísérlet azon bukott el, hogy nem tudtam rendszerezni a cégtől lenyúlt félig használt nyomtatópapírok hátlapjára írt jegyzeteimet. Valuable experience.

Karácsony. Itt ez romantikus ünnep. Párocskák kézen fogva sétálgatnak csilli-villin kivilágított felhőkarcolók és hatalmas karácsonyfák között. A szilveszter és az újév viszont a családé. Megeszik a hosszú tésztát, hogy sokáig éljenek. Ér annyit, mint egy sültmalac.

Ozan megy haza, így pár napja elköltöztem egy guesthouse-ba. Ez nem más, mint egy nagy ház sok szobával és sok külföldivel. Az első két ember, akivel találkoztam, német volt (miért!?!?). Korábban azt hittem, hogy három nyelvet keverni vicces dolog, de amikor egy ilyen mondatba még belekerül pár japán szó is... na arra már szerintem lehet találni fizetőközönséget. Az első német lány azt hitte, német vagyok az angol kiejtésem alapján. Még jó, hogy Ozan mellett megedződött a türelmem, így egy mosolyt megeresztve továbblendültünk a témán. Bár, ha így folytatom, meg is pályázhatnám Kalifornia kormányzói székét. Mondjuk ő pont osztrák. De hát nem ő az egyetlen osztrák, akit németnek néztek, és sokra vitte. A legérdekesebb ember a házban a legfrissebb cimborám: Jasszer. Szaúd-Arábiai. Nagyon kedves és nyitott. Bár a Mohammed-karikatúrákat még nem veséztük ki. Lehet ezzel várok is még.

Mindezek mellett sok étteremben is jártam leginkább Andrissal, Zolival. Nekem nagyon tetszenek mind az ételek mind a kiszolgálás. Kicsit drága, bár, ha én is havi 600.000Ft-ot keresnék, mint az itteniek, akkor nem biztos, hogy sokat számolgatnék. Januárban lesz egy hét szünet, amit ki is használunk, hogy elmenjünk Oszakába és Kiotóba. Újabban az is felmerült, hogy Koreába átrepülünk. Mostanság az az érzésem, hogy azért bőven lehet itt mit csinálni, és nem is nehéz itt éldegélni. Persze az ujjal mutatogatva ételrendelés még mindig megy.

Ilyennek tűnnek a japánok

2006-12-02T09:38:00.000+01:00

Az érkezésem után eleinte állandóan azon járt az agyam, hogy nehogy eltévedjek, otthagyjanak a biztonságot megtestesítő többeik vagy esetleg elhagyjam valami fontos papírom. Ez nem meglepő egy olyan helyen, ahol amellett hogy se beszélni vagy olvasni nem tud az ember, még elképzelése sincs arról, hogy az egymás mellé dobált harcmincmilló ágy közül vajon melyik irányban érdemes elkezdeni keresni a sajátját.

Később, hogy szereztem térképeket, némi helyismeretet, és rájöttem az "elnézést" szónak és a gátlástalan activity-zésnek a varázserejére, változott a kép. Cél: rendezkedjünk be, szerezzünk új ismerősöket. Egy jó tételnek tűnik, hogy az AIESEC-es gyakornokok és általában véve a külföldiek összetartanak, de a valóság ennél árnyaltabb. Nehezen tudnám elképzelni ugyanis, hogy a 250000 tokiói külföldi nap mint nap együtt tolja le a fröccsöket a kisvendéglőkben (ha egyáltalán tudják, hogy mik azok). Ha belevesszük, hogy ezeknek az embereknek 90%-a kínai, fülöp-szigeteki és koreai, még mindig elég nagy asztalt kellene foglalni, hogy mindenki, aki egy kicsit jobban hasonlít rám le tudjon ülni. Bár időnként elkapom néhány europid embernek a "tudom, mi jár a fejedben" tekintét az utcákon.

A japánokkal is lehet barátkozni. Ezzel kapcsolatban a következőket tapasztaltam és hallottam: Az öreg japánokkal előfordulhat, hogy lenéznek, csupán a rasszod miatt. Viszont a középkorú generáció a második világháborús amerikai megszállás környékén nőtt fel, így az ő világképük más. Ők egy a fehéremberek által legyőzött nemzet gyermekei. Bámulatos módon nem megutálták a fehéreket, hanem példaképpé léptették elő őket. Ezt csak erősítette a nyugatról beáramló média, amely a boldog családokat, nagy házakat és gazdagságot állította szembe a Japánban megszokott kemény társadalmi elvárások, kis lakások és a szétvert ország valóságával.

A legújabb generáció ismét más. Közülük sokan már idegennek érzik a saját korábbi kulturájukat. Globalizálódnak, átveszik a nyugati szokásokat, ügyesen és gyorsan beleépítenek mindent a saját kulturájukba, amit érdemes. Mindezek fényében, mielőtt bármilyen ítéletek születnének erről az egészről, érdemes belegondolni abba, hogy mit is jelent az, hogy "magyar vagyok". Ha ezt túl könnyen megválaszoltuk, akkor el lehet gondolkodni a következő mondat befejezésén is: "To be Hungarian is..."

Tapasztalataim szerint a japánok kedvesek és udvariasak, de a túlzottan elmélyülő emberi kapcsolatokért meg kell dolgozni. Számítani lehet arra, ha valakinek mondasz valami, akkor az egész kis közösség ezen fog töprengeni igen csak hamar. Ehhez hozzájön még a sajátos közvetett, udvarisakodó stílusuk (amely a nyelvükben és gondolkodásukban is meghatározó). A recepthez már csak egy-két marék kulturális különbséget és fél liter nyelvi nehézséget kell hozzáadni, és teljesen készen vagyunk. Szerencsére vannak kevesek, akik az - én kulturám szerinti - őszinteség és megbízhatóság mércéjén egész jól állnak mindezek ellenére.

Másfél hónap után - a berendezkedést letudván - eljutottam oda, hogy tudom, hogy nem értem őket. Olvashatok róluk, beszélhetek tapasztaltabb Japán-felfedezőkkel és nagy kerek szemmek figyelhetem minden mozdulatukat. Apránként tisztul a kép...

Ismét csak képek

2006-11-24T15:40:00.000+01:00

A napi kilátások

A szakmai főnököm

Szingapúri étterem

Polip, hmmmm :)

Pályaudvar

Róla mondták a többiek, hogy félénk, de erotikus

A fák között elbújva

Nekem az AIESEC-ben azt tanították, hogy Change Agent és Incredible Individual vagyok, így újítottam a basaballon is!

Pár ilyen mozdulat után inkább csak így mutatkoztam

Egy japan technikai csoda

2006-11-22T04:00:00.000+01:00

A helyszin egy japan gyar, kozeledik a huszadik szazad utolso evtizede. Hetek ota folyik a lazas munka, kozeledik az uj termeknek a bemutatoja. Az igeretek szerint szeleskorben forradalmasitja majd az emberek mindennapjait. A sajto turelmetlen izgalommal varja az ujabb felreejtett megjegyzeseket, amelyekbol tovagyuruzhetnek a talalgatasok, hogy vajon mi is lehet ez.

A termek fejleszteset iranyito bizottsag ertekezletet tart. Baljosan hosszu ideje huzodik mar. Folyamatosan gyulnek az emberek az eredmenyre varva. A feszult csendet hirtelen egy zaj tori meg, nyilnak a konferenciaterem ajtaji. A bizottsag vezetoje kilep, majd a kovetkezo szavakat intezi a kozonseghez:

- Kedves Kollegak! Folyamatosan nem vart technikai gondokkal kuzdunk. A mozgaserzekelok kontakthibasak, a izzoszalak beegnek, a hangositas szinvonalon aluli, a mechanika pontatlan, a vizsugarral szabalyzasi nehezsegeink vannak. Ne feledjuk, a tulajdonosok szemelyesen akarnak mindent kiprobalni a piacra dobas elott. Rendkivul gyorsan fogy a diszbemutatoig hatra levo napok szama. Be kell fejeznunk addigra! Gondoljunk csak az ott megjeleno prominens muveszek, tudosok es politikusok exkluziv tarsasagara! Kedves kollegak, a csapat sikereert ezentul vasarnap es estenkent is erofesziteseket kell tennunk! Kerem, folytassak a kiserleteket! Hivjak be az onkentvallakozo hasmeneseseket!

Sokat gondolkodtam azon, vajon hogyan is kerulthettek piacra a japanban oly nepszeru szuper wc-k. Ugyanis itt "a csempek kozott egy luk" es az angol wc mellett megtalalhato a szuksegleteinknek elvegzeset segito eszkoz urkorszakbeli megfeleloje. Minden masodik haztartasban! A szolgaltataspaletta igen szeles. A mozgaserzekelovel vezerelt ulokefutes csak egy izelito mindabbol, ami a megkonnyebbulesre vagyo japant ember kenyezteti. Altalonosan elterjedt a beepitett bide, amelybol a kilovelo vizsugar nem hogy csak elomelegitett, de meg a nyomasat is gombok segitsegevel lehet allitani. Termeszetesen taviranyitott illatosito is van, es a zenegep sem ritka. Idosebb emberek megsegitesere pedig megemelkedik az uloke a konnyebb rahuppanas erdekeben. Hasznalat utan az eszkoz energiatakarekos uzemmodba kapcsol.

Sejtesem szerint most akarjak bejelenteni az uj valtozatot, amely a hasznalati statisztikat automatikusan tovabbitja a felhasznalo szemelyes - avagy munkahelyi - blogjara. A Microsoft Japan pedig egy kiegeszitot kivan piacra dobni, amivel az MSN szemelyes uzenetet is lehet aktualizalni. Minden esetre - egy szemelyes megjegyzeskent elmondanam, hogy - a nyershal megkostolasahoz hamarabb osszegyujtottem a batorsagot, mint hogy szembenezzek a kulonfele gombok nyomogatasaval jaro belathatatlan kovetkezmenyekkel.

Nehany kep az erdeklodoknek:
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a8/JapaneseToiletBidet.jpg
http://www.7is7.com/otto/travel/photos/20041030/7117_kumamoto_japanesetoilet.jpg
http://www.skyemastering.com/modern_japanese_toilet_seat.jpg
http://www.arm.com/rximages/9930.jpg

A japán fürdőzés - az onszen

2006-11-20T15:06:00.000+01:00

A hétvégi túránk elején elhatároztuk, hogy megmutatjunk ennek a szójánélő, robotnépnek, mi is az igaz magyar virtus. Volt ugyan felvonó a hegyre, de kérem szépen, nehogymár... eltévedni úgysem fogunk, hisz minden ki van táblázva, és mi minden harmadik betűt ismerjük!

Épp a második órája kullogtunk felfelé - ekkor már igen csak idegesítő volt, hogy a mögöttünk robogó nyugdíjaspár folyton visszaelőz minket - amikor a srácok tálalták a tervet, hogy ha sikerül lejutnunk is, akkor megünnepeljük az estét egy japán fürdőzéssel. Az öreg aiesec-es találkozós megjelenésem után már nem is csodálkoztam, hogy nem tudtam, hogy kellett volna fürdőnadrág. De szerencsére, kiderült, hogy az a világ legfeleslegesebb dolga egy ilyen helyen. Sőt, tilos!

Az év elején, amikor még frisshús voltam Németországban, egy fehérorosz srác nagy erőkkel próbált meggyőzni a városi szauna felfrissítő hatásairól, és kapva az alkalmon meg is beszéltem vele egy időpontot. Ekkor amolyan kiegészítő megjegyzésként odabökte, hogy bőven elég, ha egy törölközőt hozok, amire ráülök. - Juuuuuj, hát nem vasalni akartam vasárnap?! Meg tudod, a névelőkkel is bajban vagyok! - adtam elő teljesen meggyőzően a válaszom. De most - gondolom a panírozott csirkeporc és a metro élet-halál harc megedző (értsd: lélekromboló) hatása miatt - annyit mondtam, hogy úgy is jó!

Néhány óra - és pár túristajelzés elkeseredett dekódolási kísérlete (vö: olvasás) - után egy hagyományos japán fürdő bejáratában találjuk magunkat. A belépő mellé váltunk magunknak egy kis törölközőt is. Mielőtt továbbhaladhatnánk az öltöző felé, a cipőinket be kell zárnunk a kihelyezett szekrényekbe. - Lopnak a fülöp-szigetekiek, vagy mi van?? - fut át az agyunkon. Az öltözőben ismét egy zárható szekrény fogad minket. Ledobunk mindent, ami teljesen felesleges. A szégyelősebbek ügyeskedhetnek a másfél tenyérnyi törölközővel, amíg eljutnak a vízig. Gyerünk fürödni!

Az öltözőből kilépve, nem a kövekből szépen kirakott medence okozza számomra a legnagyobb feltűnést: A helyiség végén négy darab csap van a falra szerelve. Előttük törpeméretű színes műanyagsámlik, melyeken két tetőtől talpig beszappanozott japán férfi gubbaszt. Teljesen meztelenek. Kenegetik magukat, locsolgatják magukra vizet - abszolút fesztelenül. Készülődnek a vízre szállásra. Itt ugyanis koszosan nem fürdik az ember! Kitérőként mondom, ezt a szobatársam valószínű, koszosan SEM fürdik az emberre fordítaná. Ezt alátámasztandó, megkérdezte múltkor miután lezuhanyoztam, hogy a magyarok kívánnak-e egymásnak valamit fürdés után, mert náluk ez divat. Nem akartam mondani, hogy nálunk legfeljebb egy "Kisfiam, fogat is mostál?"-ra futja.

Igazából kis sámlin ücsörögve zuhanyozni egészen szórakoztató. A határtalan jókedvünket csak az korlátozza, hogy szabadtéren vagyunk. Belülünk medencébe. A termikus víz kellemesen körbeölel és ellazít. De valószínű az örömünk egyoldalú, mert a japánok nem sokkal később átmennek a másik medencébe. Vajon az milyen lehet? Kíváncsian követnénk őket, de a rémületet meglátva az arcukon, melyet a közeledésünk vált ki, úgy döntünk maradunk a pucér seggünkön.

A fürdőzést újabb mosakodás zárja. A kis törölközőt - amelyet a medencében ülve a tradíció szerint összehajtva a fején tart az ember - bevizezzük, majd ezzel kenjük el magunkon a szappant. A napot a végül könnyed álomba merülés koronázza meg.

Kirándulás és kultúra

2006-11-19T12:18:00.000+01:00

A legutolsó - mondatokat is tartalmazó - bejegyzésem egy nagy pénzügyi rejtvénnyel ért véget. Szerencsére némi információt gyűjtve sikerült megtalálnom a lejobb megoldást. Ezzel le is zártam magamba az efféle gondterhelt töprengést, és benneteket sem untatlak a részletekkel (azokat az idősebb olvasóimat, akiket nem ismerném, megkínálom majd egy tál cseresznyével, a tiszteletlenségem kompenzálása végett).

November 12-e van, Az összes tokiói aiesec csoport nemzetközi sport fesztiválján járunk (aiesec - ejtsd: a diákszervezet, amely megszervezte a gyakorlatot). Egy sportpályán 100 japán egyetemista sorokban és oszlopokban rendeződve áll. Bemelegítő tornát csinálunk. Nem is árt, mert sikerült az összes japánnal szemben nekem egyedül rövidnadrágban megjelennem. Valahogy a november meg a sport nálam egy terem képzetét indukálta a fejemben. A torna nem túl komoly ugyan, de mégis szabályos alakzatban, egyszerre és vezényszóra csináljuk. Ok-ok, ők így szokták, de különben is... mi ez már, hogy pont egy sportnapra gyűlnek össze az egyetemisták? Csapolt sört se látok sehol! A kulturális sokk élesen hasít át a tudatomon.

A nap némi sporttal és sok játékkal - fogócska, zsákban futás, lovacskázós bírkózás, stb... - telik el. Gyerekesnek mondaná egy magát komolyan vevő büszke fehérember, de szerintem lehetett élvezni. Egy újabb fejezet a pokemon-kultusz megértéséhez kipipálva.

- Pénteken buli lesz a cégnél, jó lenne, ha jönnétek! - írja nekem msn-en a hátam mögött másfél méterre ülő lány. A beszélgetés perceken keresztül folytatódik. Az effajta XXI. századi kommunikációs formának az az előnye, hogy hátrafordulva szinte a jövőből kap az ember egy sneak preview-t, ha lelesi, hogy mit ír neki éppen a másik. Arra persze vigyázni kell, hogy ne hajolj túl közel, mert ahogy más kezéből az újságot, így másvalaki monitorját sem illik elolvasni.

A kommunkációs reformhoz hozzátartozik a cégnél az is, hogy minden munkatársnak kötelező blogot írnia. Én már kaptam is felszólítást, hogy gyakrabban írjak, mert a többiek szeretnének többet tudni rólunk. Ez meglepő egy olyan helyen, ahol soha senki nem szól hozzád, csak ha muszáj... Ha valakit érdekel egy kényszervallatás eredménye, itt megtalálhatja Ozanét és az enyém: rozikante.blogspot.com es tamasintokyo.blogspot.com.

Az intimségével ellentétben a pénteki bulizós meghívás erdedménytelenül záródik. Ennek az az oka, hogy az aiesec meghívott aznapra egy Alumni (régi aiesec-esek) Party-ra. A bárba belépve hideg zuhanyként ér a felismerés, hogy ez a buli nem arról fog szólni, hogy a harmincas évek végén járó régi tagok azzal próbálják a fiatalságukat igazolni, hogy megpróbálnak minket az asztal alá inni. A kép drámaian fest: egy tucat öreg feketeöltönyös japán úr egymással beszélget, miközben a fiatal aiesec tagok tisztelettudóan állva várják az érkezőket. Felmerül benne az alul öltözöttség gyanuja, miután észreveszem, hogy mai napot a sárga farmerommal szándékoztam kitüntetni. Enyhítő körülményként felhozhatom, hogy volt bennem annyi kitartás, hogy vasaljak reggel, így egy inget betudhatok jó pontként. Bár sejtem, hogy nem csak a ruhám fog feltűnést okozni.

Egy asztalhoz leültetnek, ahol meglepően az üdvözölés angol nyelvű és kéznyújtás követi. Pár szó beszélgetés után az egyik úr németül szólít meg. Egy jó egyórás német nyelvű beszélgetés következik az ő korábbi aiesec-es és németországi élményeiről. Nem akarom elhinni, hogy ez a szituáció létezik! Az este jó hangulatban zajlódik. Jó lehet ennyi idő után visszaemlékezni a régi barátokkal a közös élményekre.

Vasárnap kirándulni voltam két magyar sráccal: Andrist az egyetemen ismertem még meg, Zolit pedig itt. Annak ellenére, hogy Andrissal sem beszéltem korábban sokat, érezhetően kialakult egy egyedi légkör, amelyet külföldiekkel nem tapasztaltam még. Úgy tűnik mégis csak van gyakorlati értéke annak, amit csak anyanyelvnek és kultúrának nevezünk. Egész nap hegyet másztunk, sikerült a Fujit is megnéznünk. Az estét egy hagyományos japán forró fürdővel zártuk. Az Alumni Party-t ellensúlyozva itt viszont azt tapasztaltuk többször, hogy nem sokkal azután, hogy beültünk a medencébe a japánok előszeretettel otthagytak bennünket. Rasszizmus? Le nem köptek minket végülis. A mai fejezetet egy ezzel kapcsolatos kérdéssel zárom: Otthon vajon mi történne, ha a fürdőzök közé hírtelen beülne három meztelen kenyai és rázendítenének valami kattogós nyelvre?

Újabb képek:

Új fényképek (vö. Új versek) - ebédelünk

2006-11-16T12:38:00.000+01:00

Úgy tűnik, mégis csak összefügg az elkészített fényképek száma azzal, hogy viszem-e a kamerát. Íme, néhány új:

Az étterem kirakatában választhatunk a kiállított műanyag ételreplikák közül.

Bent jegyet veszünk, amit odadunk a konyhás bácsinak. Szerencsére a műanyagételek meg vannak számozva :) "Hmmm, mit is egyek ma? Hínáros tésztalevest vagy panírozott halalakú nemtommit?" - gondolkodnak a finomságra kiéhezett japán kispajtások.

Odaadjuk a főszakácsnak a jegyet, és várunk türlemesen, amíg mondják - külföldieknek mutatják - hogy kész az ebéd. Összefut a nyál a szánkban!

Hmmmm, Hínáros tésztaleves és panírozott húsféle kápasztával és rízzsel. Köretnek valami uborkaszerűség. Ínyencek kedvükre ízesíthetük wasabival (zöld), gyömbérrel (piros) és a Horváth Rozit megszégyenítő fűszerkeverékel (zöldes piros). Megfogjuk a pálcikákat, és ha megy elsőre, kezdődhet a gyönyör. Most már a hínárt is megbírom enni:)

Ebéd után a csendes ösvények menti fák árnyékában megpihenve hallgatjuk a madarak könnyed melódiáit.

Vajon melyik ház tetején parkoltam?

Megszerettem ezt a helyet, jövő héten beköltözöm.

Fényképek

2006-11-15T14:43:00.000+01:00

Megyünk a céghez:

A cég környéke (Shibuya):

A város (földrajzi) közepe környéke (ennél vannak jobb helyek is!)

Van egy jó hírem es rossz hírem - avagy tessséék!?!

2006-11-10T14:29:00.000+01:00

Akár a hírek bejelentésével is ébreszthetett volna ma Mosolyföld dicső pénzügyminisztere. Az öröm abban merült ki, hogy a cég készpénzben fizetett nekünk. Juhéj! Nem kell az éjszakáimat többé Sebeők János Activity-s felvételeinek keresésével töltenem! Már csak az ő kifinomult kommunikációs módszeri adhatattak volna némi reményt a csekkfüzetes bankos pénzfelvétellel szemben.

A meglepetés akkor ért, amikor a jókedvtől kicsattanó főnöktől átvett borítékon az elvárt összegnek egy töredéke volt feltűntetve. Borzasztó érzés, szinte úgy sokkolt, mint első napon a cukor nélküli kávé! Már azon gondolkodtam, hogy megfenyegetem őket, hogy össze-vissza mászkálok a sáros cipőmmel a lakásukban, ha nem hozzák rendbe azonnal. De türelem, türelem! Némi fejtörés után sikerült kihámozni a japán írásból, hogy valóban ennyit kerestem október 19. és 31. között. Azt tudom, hogy más időzóna, meg az évszámot is a császárhoz mérik az itteniek, de akkor is 10-e van! Nem szép dolog. Bravó a németeknek ebből a szempontból, akik egyrészt reálisabban fizettek, másrészt azt mindig az adott hó 28-e környékén.

De elsősorban nem a megsértett becsültem miatt akartam volna őket párbajra hívni. Az a foglalkoztatott, hogy vajon mit jelent az, ha a borítékban kb. 4300 Ft-tal van több, mint amennyit holnap befizetek lakásra. Lássuk csak, 4300 Ft, 1 hónap Tokióban, hümm, 4300 Ft, 1 hónap... nincs valakinek egy számológépe? Némi tűzoltásra marad még valami pénzem abból, amit hoztam, de be kéne szereznem egy Magyar-Japán átutalás for Dummies könyvet sürgősen.

Szerencsére Ozannal nem vagyunk túl elveszett gyerekek, meg is találtuk a boldogságunknak a nyitját. Dühünkben most végre ki is használtuk Japán Vasúttársaság jegyrendszerében tántogó óriási hiányosságot. És sikerült is átvágni őket! 36 Forinttal. EZT NEKED JAPÁN!!!! MUHAHAHAHA!! Oh, az édes bosszú!

Ui: Ha valakinek megesett a szíve rajtam, kérem támogasson használt bugyikkal, amelyeket eladva gyűjthetnék némi hínárlevesre valóra!

Ugyintezes a vilag vegen

2006-11-09T03:54:00.000+01:00

A kulturalis nehezsegek mellett megjelentek az ugyintezessel kapcsolatos feladvanyok is. A dolog a nyelvtudasnal kezdodik. En a 25 db szobol es ujabban 40 db betubol allo japantudasommal itt elegge a Taigetosz fele tendalnek, ha megmenetesemre nem tanulnanaknak a japanok eveken keresztul angolul. De mivel itt nyelvtanulas leginkabb arrol szol, hogy tanuljunk meg jo bonyolult mondatokat irni, vegeredmenyben otthon az "Eljen Slota!" gyakorisaga meg mindig eros versenyben van az angolul tudo japanokevel. Emiatt ha barmit el kell intezni, siet segitsegunkre a hatosagilag kirendelt ugyved: az aiesec-bol egy srac, akivel lassacskan, de el lehet beszelgetni angolul, ha kell.

Szerencsere a japanok alapossagat dicseri, hogy munkaszerzodesrol, biztosasrol, telefonelofiztesrol vastag tajekoztatot mellekeltek, igy barminek egyszeruen utana tudok nezni. Amint megtanulatam japanul. A bankkal is hasonloan allok, bar ott meg lesznek erdekfeszito jelentek. Az elso aprosag amit el kell inteznem, hogy csekkfuzettel vegyek le penzt egy olyan fiokban, ahol allitolad tud valaki angolul. Megjegyeznem, hogy eddig eletemben osszesen egy darab csekkfuzetet lattam, azt is nemetul. Gyorsan el is dugtam 5 honapra a borondombe.

A masik bankos tema akkor kezdett el feltunni a lathataron, amikor egy-ket napi osztas-szorzas utan rajottem arram, hogy ez az utam kezd atlepni a "penzkereses"-bol a "befektetes" kategoriaba. Igy elkerulhetetlen lesz valamikor a nemzetkozi atutalas. Eloszor azzal keztek az uj bankomban, hogy ide nem lehet kulfoldi szamlarol penzt betenni. Hogy mi van? Nem ertettem, miert zarkozik el egy bank attol, hogy ezzel a modszerrel is lehuzza az ugyfeleit (Mar elhataroztam, ha gusztustalanul sok penzem lesz, alapitok is egy bankot, ha csak toredeke, akkor csak kaszinora futja majd). Vegul csak kieroszakoltak magukbol egy swift kodot. Az utalasi dijakat meg balladai homaly fedi.

Persze tudom, hogy en akartam idejonni. Nem is hisztikent, inkabb erdekessegkent irtam le. Ha a varratokat kiszedtek a fejembol ez sem lesz gond.

Nyelv és tánc

2006-11-08T13:31:00.000+01:00

Most már semmi sem állíthat meg!

A tegnapi este folyamán sikerült végre durván negyven japán betűt letolnom a torkomon! Mégegyszer ennyi, és simán olvasom majd a külföldieknek írt lebutított tankönyveket! Értésről szó sincs. Némileg elbizonytalanít, hogy ahhoz, hogy akár egy fűszer nevét is elbírjam olvasni a boltban, még a harmadik abc-re is szükségem lenne - ami kezdő is szinten 2000 kínai mórickarajzból áll- de nem csüggedek.

Büszkén elmondhatom, hogy ma japánórán én számoltam el leggyorsabban egytől tízig! Ki is érdemeltem ezzel a tanári tapsot. A Tomi-titok feltárása nem nehéz: úgy tűnik - ha más nem sok ugyan, de - ennyi haszna volt néhány évi karatézásnak. A sziporkázásom folyatatódott. A japán óra szorgos diákja a követekező párbeszédre figyelhettek fel. A tanárnő kezdte szépen, lassan:

- Én... vagyok... a tanár. Ki... vagyok ... én?
- Én Tamás vagyok.

A tanárnő - betartva a mosolyok birodalmának törvényeit - kedvesen elmondta a választ. Persze én nem érteni japán, csak Ozan hangos röhögése keltett némi gyanút. Sajnos csak az óra végén kaptam meg a párbeszéd tolmácsolt változatát.

A nyelven kívül a kultúrát is nagy erővel - mondhatni, tésztát szűrcsölő japán módjára - szívom magamba. A napokban tanultam egy új táncot is. Ezt elsősorban egy helyi és a külföldi alkotta páros adja elő. Túl sok ritmusérzék nem kell hozzá, elég ha mindenki ismeri a saját országjának a közlekedési rendjét. A tánc következőképp zajlik: egy japán és egy külföldi nehány lépésre megközelíti egymás szemből. Ekkor a jól nevelt idegen jobb oldalról, az őslakos bal oldalról akarja megkerülni a másik. Itt egymással szembeni oldallépések következnek, irányváltás, többszöri ismétlés. Az lépéseket halk morgás kiséri. A táncot - a Kretén Magazin után szabadon - mindenhol csak úgy hívják, hogy "Menj-má-innen-a-fa Szamba".

Mosolymanók és élőholtak

2006-11-07T12:07:00.000+01:00

Isten hozott Mosolyországban!!

Természetesen Isten helyére mindenki behelyettesítheti a saját istenét, sámánját, kabalafiguráját, kedvenc politikusát, stb. De akár üresen is lehet hagyni.

Mosolyországban mindenki boldog. A kedvesség és udvariasság alapvető érvényű. Két ember, ha elmegy egymás mellett, mindig köszön egymásnak - szerk. megj.: sajnos a külföldiek nem értik, mit mondanak, így mormogva bólintanak. Ha egy mosolyisztáni megszólítja egy embertársát, a ragyogó tekintete közli a másikkal, hogy ennél már csak akkor lehetne minden jobb, ha együtt karaokezhatnánk. A beszélgetést gyakran kacarászással színesítik, csak hogy tudja mindenki, hogy ma hihetetlen jó napom van.

A kirobbanó eksztázis akkor tetőzik, amikor egy irígyelt mosolymanónak lehetősége nyilik arra, hogy a mosolyfőnökével vagy egy mosolyvevővel beszélhessen. Ma a szerkesztőségünk egyik riportere is hatalmas boldogságbombában részesült: az étteremben a kiszolgáló mosolytündér egyszerre hajolt meg, nyújotta a kezét a tálcáért, jókat kívánt és mindezt csukott szemmel és széles vigyorral. A kisebb megdöbbenést néhány perces gondolkodás követte: lehetne még rést találni a borult filmek piacán.

Mosolyországból kilépve a tudatlan vándort könnyen érhetik megrázkódtatások. Ez már a élőholtak földje.

Hömpölygő tömegek taposnak egymáson: nem késhetem le a vonatot! Az idegeneket rejtett tekintetek fürkészik. Körülnézve, az embernek csak az elforduló arcok tűnnek fel. Elszigetelt zombik keresnek kiutat egy új világba a telefonokjaikban és képregényeikben elmerülve. Nahát, egy külföldi! Ránézek. Semmi. Őt is megfertőzték. Bezártság. Mikor nyílik már az ajtó!?

Öt kicsi különbség! Finomság, közlemény

2006-11-02T13:40:00.000+01:00

A múltkori japánórás jegyzet után ismét közzéteszek egy újabb apróbb feladványt:

Találjuk meg az öt kicsi különbséget:

Az első volt Ozan mai vacsorája, a második az enyém. Az elképesztő, hogy a polip volt a legjobb az egészben. Ezen kívül, amit felismertem még elment. Bár itt az egy darab sárgarépa és egy műnyaglevél alkotta halmazra gondoltam. A többiről annyit csak, hogy miután megettem - már amennyit bírtam - jó ötletnek tartottam, hogy egy kis vajaskenyeret is pakoljak rá. Nehogy visszaküldje a gyomrom, mint ismeretlen csomagot. Itt jegyezném meg, hogy a vajaskenyérevés lehetősége önmagában rendkívüli, mert a múlt héten vett vajról kiderült, hogy nem vaj. Már csak az ismeretlen fogalmak kategóriájába sorolom, mint megannyi mást itt.

De ma is öt percig hasonlítgattam össze a kockacukros zacskón levő betüket a különféle fehér poros zacskókon találhatókkal, hogy tudjak holnap is tenni valamit a kávémba. Az ínyenckedés hamarosan folytatódik ugyanis meghívtak minket Takoyaki vacsorára, ami a szóbeszéd szerint a sültpolip és a palacsinta mostohagyermeke lehet. A mi kis céges csapatunk fog közösen sütni, annál a főnöksrácnál, akivel nagy nehézségek árán de tudtunk néhány mondatot váltani. Nem csak rajta múlik ugyan, mert nem mondanám, hogy el tudok mondani három japán mondatot két tanóra után.

Ja, még a korrektség jegyében leírnám, hogy Ozan bár sokszor nem veszi észre magát, szerinte néha körülötte forog a világ, fárasztó, na meg rendkívül szorakoztató kulturális jegyeket hordoz pmagán, igazából jófej (nem is hinné az ember, hogy mennyivel jobb, mint jópár német). Jobb, ha le sem írom, mennyit röhögünk a japánokon. Biztos vagyok benne, hogy röhej tárgya vagyok én is, főleg a japánok előtt. De ez így van rendben, közben meg megszokjuk egymást. Ha valakinek esetleg kételyei vannak a más kulturák iránt tanúsított tiszteletemmel szemben, kérem, küldjön levelezőlapot Juszt Lászlónak a Magyar Televízió, TV Ügyvédje, Budapest Pf. 1143-as címre.

Közelkedés, árak, furcsaságok

2006-11-01T15:13:00.000+01:00

Héé, normálisak vagytok?!?! - hangzott el, miután elsuhant közöttünk szemből néhány biciklis. Egy kis időt hagyva magunknak a lehiggadásra rájöttünk, hogy ismét csak az út rossz oldalán sétálunk. Valami érthetetlen okból - gondolom Erzsébetnek hívják a főnököt - itt az autók az út másik oldalán járnak. Eleinte még tudtam mindig, hogy a "fordítva" kell mindent nézni, de így gyakorlottan sokszor őszintén nem tudom, hogy melyik az "egyik" és melyik a "másik". Így mielőtt a leghevesebb tiltakozást színlelve, a fejemet sűrűn jobbra-balra fordítva kellene átkeltnem, eszembe jut mindig, hogy van még két segítségem: a pontatlanságom és Thürmer Gyula. A pontatlanságomnak köszönhetem a karórám, amelyet a "Kormánynak baloldalon van a helye!" egykori kampányszlogennel kiegészítve tengrészeket megszégyenító magabiztosággal navigálhatok tovább.

Az autósok kulturáltan közlekednek. Aki egzotikus kalandokra vágy, menjen vonattal. Vonat: itt kb. minden olyan, mint a bp-i metro vagy hév (csak modernebb). Villamost nem láttam még, de van busz is. A legokosabb vonatokon be is mondják, ki is írják angolul, hogy mi következik, hova szállhatsz át. Csúcsidőben általában a vonatok tele vannak, de ez nem akadályoz meg semilyen igazi japánt, hogy beszálljon. De mégis hogyan? - kérdezném én is. A módszer a következő: lépj be az ajtón - annyi hely biztos van még - majd fordulj meg, és kezd el tolni a tömeget a hátaddal, fenekeddel, vállaladdal, ahogy épp megy. Ezt követően még 5-10 ember beszáll, és mehetünk is. - Kérem, fáradjanak hátrébb! - mint a teli távolsági buszokon: nevetségés, ilyennek nyoma sincs! Néha jönnek az állomásfelügyelők, hogy betömködjék az embereket, hogy be tudjon csukódni az ajtó. Az állomásokon rendszerben közelkedhetnek a gyalogosok lépcsőkön. Kerítéssel van elválasztva a lefelé és felfelé menő sáv. A mozgólépcsőn bal oldalon állni kell, jobb oldalon lépkedeni. Belépni az állomásokra mágneskártyás automata kapukon lehet.

Az árakról beszélve. Az élelmiszer nem iszonyat drága átalában. Bár, amit fel tudok ismerni az általában drágább, mint amit nem. Ebédelni olyan 800 Ft-tól lehet napközben. Egy metrojegy 250 Ft-nál kezdődik, havi bérelet 4 megállóra 15.000 Ft. A bulikba eddig belépőként 3600 Ft-ot, italonként 1800 Ft-ot fizettem. Hmmm, így visszaolvasva azért nem olcsó. Amíg sajnos sok, az a lakás. Azért, hogy a tokioi szokásos 1-1,5 helyett csak fél órát kelljen utazni, ketten egy garzonért 250e Ft-ot fizetünk havonta. Szerencsére a gyakornoki fizu úgy van belőve, hogy mindezekre - és jóformán csak ezekre - elég legyen. Érdekes az, hogy a kezdőmérnökök nem kapnak nálunk sokkal többet. Bár azt mondják a mi cégünkre, hogy a viszonylagos lazaságnak (lehet néha beszélgetni, szabadon öltözködni!) a kisebb bér az ára. Szerintem ezek afféle Apple és Google kultuszt koppintanak: lehetsz kreatív, de hivatásként dolgozz nálunk! Éjjel-nappal lehetőleg! Napközben többen szoktak aludni a székekben, a 16 órázásba belefér egy kis szünet. Engem, ami zavar, hogy annak ellénere, hogy ma is 21 fok volt, nagyon fűtenek. Már odáig jutottam, hogy a zoknit is leveszem, mert különben elaludnék melegben. Újabban egy-két ablakon nincs lehúzva a redőny. Van remény!

Kína, Japán és Dél-Korea ismét egy asztalhoz ült. Észak-Koreának a nevetséges atomrobbantásos ügyét lesöpörték az asztalról, a téma sokkal komolyabb: elfogyott Ozannak a dezodorja. Bár belegondolva nem csoda, hisz mennyi időre lehet elég egy ilyen kis dobozka egy olyan embernek, aki minden reggel kétszer magát és kétszer az ingjét is befújja. A gond inkább az, hogy még nem vett újat. Továbbá a múlt heti mosásnak az ünneplését némileg beárnyalja, hogy két hét után négy db alsógatyáját láttam száradni a kötélen. Már korábban megfogadtam, hogy nem írok erről többet, de hát a földhöz verem magam a röhögéstől.

Alsóneműról beszélve, a japán fogadóim megerősítették, hogy valóban van használtbugyi-automata a városban. De eddig még senkit nem láttam női bugyikat szagolgatni a metrón. A másik gépet - amit a kiskorúak védelme miatt nem nevezek meg - még nem láttam. Bár egy időre felmerült bennem, hogy körül kéne nézni a konyhában, de ettől a kávédaráló hangja elvette a kedvem később.

Kultúrák, törökök, tanulság

2006-10-29T14:25:00.000+01:00

Péntek este elmentünk a Halloween Party-ra. A múlt heti Old Man's Pub utánzat után most sikerült olyan buliba csöppennünk, ahol leginkább - gondolom, '56 emlékére - az amerikából hazatelepült japán családok ivadékai találkoztak. Egészen reggelig ment a feka zene. Kicsi, vágottszemű emberek rappereknek és RnB cicának öltözve. Interkulturális képzavar. Sőt még volt egy együttes is - Hey, hey, hey! What's up you'll?! - előzte meg a japán nyelvű rappet. Már kezdett magával ragadni a klubból való kirekesztettség érzése, mire a következő mondatokra lettem figyelmes: - A magyarok enyhén őrültek. Budapest a világ legjobb városa... - kiderült, hogy a srác Magyarországon élt korábban.

A következő eset fordult elő a buliban: Előbukkant egy fehér srác, aki a jól ismert "hátulról odadörgölöm magam a csajhoz, remélem észreveszi" módszerrel felkérte az egyik japán ismerősünket. Egészen vicces volt nézni, ahogy a csaj folyamatosan lépked előre, mert nem meri elküldeni a srácot. Megy a gőzös Kanizsára. A srác felfogta, majd beállt ugyanerre a feladatra egy másik csaj mögé. Nem telt bele fél percbe, át is ölelte. Erre belendült Ozan a török hős képében, hogy megmentse a bajba jutott dámát. Az akció abból állt, hogy megkérdezte a srácot - Are you dancing or are you fucking? - Erre megnyugtatták a lányok, hogy nem kell megijedni. Ozan ezek után elmesélte, hogy egy: Törökországban nem táncolnak lányok így egyedül, kettő: ha egy társághoz így odamenne egy idegen srác, a kidobók mosnák fel vele a padlót. Főleg keleten durva a szitu, ahol jó eséllyel le is lőnek a haverok, ha rosszul viselkedsz.

Tegnap Ozan elbeszélgetett egy török gyrosárussal. Mesélte, hogy elmondta neki az árus, hogy már elvált egy japán nőtől, akinek végig azt hazudta, hogy ő olasz. Arra, hogy miért, azt válaszolta nekem, hogy a török férfiak mindig hazudnak, hogy többnek látszódjanak, lehet önbizalomhiány miatt. Majd hozzátette, hogy ő is azt mondta az árusnak, hogy nősulni akar már itt.

Az itteni lányokat azzal próbálja hülyíteni, hogy igazából csak a volt barátnője képét őrzi a pénztárcájában. Elmondta azt is, hogy náluk, otthon sokszor hetekbe, hónapokba telik, mire egymás kezét megfoghatják nyílvánosan. A szex meg még lassabban megy. Ozannak az a nagy szerencséje, hogy ismert orosz csajokat is. A japánokról sokat még nem tudok nyilatkozni, de az indiak Németországban ki voltak akadva, hogy a német srácok - az ő elmondások szerint - mindig csak leitatni és lefektetni akarták a lányokat. Innen tudtam meg, hogy a hindu tanítok után Britney-nek van a legnagyobb szava Indiában, legalább is a házasság előtti szex-szel kapcsolatban.

Ozan amúgy érdekes egy jelenség. Kedvenc étterme itt a Mekedonarudo. Ezt igazából a világ számos táján mekdonálcnak hívnák, de ez a japánoknak túl nehéz szó. Meglepetésemre a Tomit is nehezebben tudták kimondani, mint a Tamást. Bár ebből inkább Tamasu lett, mert s hang nincs, csak su. Az egyik jópofa srác elnevezett Tamachinak az egyik vasútállomásról szabadon. Alig bírtak lefogni annyira röhögtem. Ezt már csak a hungry Hungariannal tudták igazán überelni. Ozant kérdezve arra, hogy mi a legfurcsább itt, azt felelte, hogy a kétkukás szemétgyűjtés. Mondtam, ha több kukát akar látni, akkor menjen Németoszágba. Bár kár volt mondani, mert a törökök maguktól is odatalálnak. De elmondta, hogy nem szereti a német törököket, mert túl vallásosak.

Tegnap az AIESEC elvitt minket egy étterembe, amolyan welcome party gyanánt. Ettem szusit, ami nem más mint nyershal. Finom volt. Nagyon jó volt még a - többnyire csak a Balaton habjai közti holt sütkérezéséről ismert - angolna is. Egy dolog vágta csak ki a biztosítékot: a panírozott csirkeporc.

Ma felmentem a Tokió-toronyba. A japánok megirigyelték a Párizs jelképeként ismert orbitális falloszszimbólumot, és építettek egy hajszálnyival nagyobb a városuk közepére ők is. Rossz nyelvek szerint van mit kompenzálniuk. A biztonság kedvéért azért a sajátjukra ráírták neon betükkel, hogy Tokyo. Nyilván így akarták megóvni a helyi csigapopulációt a két város összekeveréséből adódó esetleges félértésektől. Az éjszakában ragyogó Tokió látványva eszméletlen volt a toronyból nézve.

A történetet kissé South Parkosan a "ma is tanultam valamit"-tel fejezem be. Az egyik, hogy ahogy kezdem megismerni az emberek itt, annál inkább kezdenek felszínre kerülni a viselkedési elvárások közötti különbségek. Egy csoport kultúrája erről szól szerintem. Az ételek, művészetek, építészet csak a felszíne mindennek. A másik: Ahogy a toronyból figyeltem a várost, lenyűgözött a látvány. Sok minden eszembe jutott, hogy miket csináltam eddig, és rengeteg, amit még nem. Úgy érzem vannak olyan dolgok az életben, amelyeket látni kell és tapasztalni kell. Azért csupán, hogy új telefont vehessek, vagy netán előléptessenek, nincs értelme élni. Mindenki maga dönti el, mit kezd a lehetőgeivel.

Kórház

2006-10-28T09:48:00.000+02:00

Csütörtökre volt beütezmezve a fejemből a varratszedés. (A varratokat otthon egy buli után zsebeltem be pár zavaradott fiataltól.) Kerestünk is egy kórházat.

A kórházba belépve egy hatalmas fehér előtérben találjuk magunkat. Mire körülnéznénk, hogy hol lehet bejelentkezni, egy enyhén neonkéken világító mellmagasságú robot gördül halkan elénk. Felém fordítja a fejét, majd megszólal angolul- Miben segíthetek?- Kissé meglepetten elmondom neki. Megkér minket, hogy várjunk. Mire leülünk a padra, a robot felszívódik. A fejemben gondolatok ezrei cikáznak arról, hogy melyik filmben láttam akár hasonlót is.

A fantáziálásomból váratlanul kizökkenek. Visszatért a robot. Kezében egy pohár világosszürke folyadék. Elmondja, hogy a készítmény többszáz porszem nagyságú robotot tartalmaz, amelyek belekerülve a szerveztembe elvégzik megfelelő beavatkozásokat. Feloldják a varratokat, és meggyorsítják leborotvált hajam növekedését. Végül a vízeléskor távoznak. Arra kér, hogy igyam meg. A hitetlenkedés és a félelem érzése kevereg a gyomromban. Érzem, hogy a szívem ész nélkül kalapál. Felhajtom. Vízízű. Csodálkozásra nincs több idő, megköszöni, hogy az ő kórházukat választottuk, majd végleg eltűnik.

Természetesen ebből történetből egy szó sem igaz, de én így képzeltem el egy japán kórházat. Ám voltak érdekes dolgok. Valóban a következőképp történt:

Az egyik állomás melletti kórházba mentünk el, amelynek a recepcióját egy húszemeletes épület negyedik szintején találtuk meg. Bár a váróterem inkább egy szállodáéra hasonlított, a modernség látszatát a recepciós pult mögött tornyolsuló papírkartonok kissé megzavarták. A japán kísérőm a recepciótól megtudta, hogy a biztosításom nem ér itt semmit, mert nem Japánban történt az eset. Akkor egy pillantra átfutott az agyamon, vajon mennyit kérhetnek érte. Képtelenség, de mi van akkor, ha nem elég a zsebemben lévő kb. 120.000 Ft, amiből a még 3 hétig élni is kellene?

Végül úgy alakult, hogy bejelentették, hogy nem akarnak velem foglalkozni. Na most mi lesz? - jelent meg a fejemben a második aggasztó kérdés. Szerencsére Ryosuke, a japán srác, megoldotta ezt is. Elvitt a tartományi kórházba, ahol elintéztek mindent. A hely olyan volt, mint a Lost in Translationban. Vagy lehet, hogy pont odamentünk. Nem hipermodern, de megfelelő és tiszta. Az orvos két érdekes megjegyzést tett. Rácsodálkozott, hogy pamutból készült a szál (mert ott csak műanyagot használnak már), viszont megdícsérte a kezelőorvosom, hogy szép munkát végzett. Kellene ebből valamilyen következtetést levonnom?

A számla sem lett végzetesen nagy. Kb. 8000 Ft-ot fizettem mindezért a külön kiépített pénztárban. Pont ennyiért cserélt ki a vízvezetékszerelő egy tömítőgyűrűt a bojlerben Budapesten nem rég. Ebből is vonjak le valamit?

Egy érdekessége a kórháznak az irathordó volt. A plafonra sínek voltak szerelve, amelyeken időnként párnanagyságú dobozokban iratak mozogtak. A szinkronizálás és váltók teljesen automatikusak voltak. Úgy tűnik, ez a kórház hajdanán megelőzte korát. De mára a legjobb helyeken minden elektronikus. Az elavult és a hipermodern technológiák hasonló ötvözése jellemzi a hivatalokat is, amelyeket eddig láttam.

Erdetileg kicsit össze akartam hasonlítani különféle bulizási szokásokat, írni akartam az árakról és a törökökről... csak most el kell mennem. Holnap folyatotom.

:))

2006-10-25T16:47:00.000+02:00

LEZUHANYZOTT A TÖRÖK, ÉS HOLNAP MOSNI AKAR!! :)))

Japánóra, képek

2006-10-25T15:18:00.000+02:00

Ma megvolt az első japánórám! Még mielőtt a terembe értem volna már a folyosón találkoztam egy fél raklapnyi némettel. Egyből éreztem, hogy hazaértem! Különösen azért nyugtatott meg, mert nem először fordult elő, hogy a japánoknak németül kezdtem el karattyolni. Korábban ugyanis megtanulnam, hogy az angolul nem tudó, barbár őslakosokkal csak így lehet szót érteni. Itt végre nem ronthattam el nyelvet. A németeken kívül ausztrálok és különféle ázsiak voltak. ÉÉÉÉS egy magyar lány! Megadta a tokioi magyar klub elérhetőségét! Mégsem kell képregények olvasásával a beilleszkedésemért küzdenem, enélkül is találok magamnak pajtásokat.

A nyelvórára a következő japán mondatokkal készültem: "Jónapot! Tomi a nevem. Elnézést. Nem beszélek japánul." Annak ellenére, hogy a "Nem beszélek japánul"-t fél órán keresztül magoltam, sikerült abban a pillanatban elfelejtem, hogy megszólítottam a németeket. Sebaj. A kurzus már korábban elkezdődött, így ez már a harmadik órájuk volt. A tanárnéni a csoport tagjaival japán betűket mondatott fel. Szépen sorban. Engem kétszer kellett felszólítania, majd megvárnia, hogy felhúzzam zavartam a szemöldököm, hogy rájöjjön arra, hogy nem érdemes többet kérdeznie. Legutoljára akkor éreztem magam ennyire hülyének, amikor egy vizsgán az oszcilloszkópnak nevezett - számomra is misztikus elemekkel bíró- kütyün kellett volna valamit mérni, de a már a készüléken az üzemmódváltás túlmutatott minden képességemen.

Készítettem jegyzetet is. Úgy érzem az egyetemes ismeretterjesztés jegyében meg kell adnom a lehetőseget mindenkinek arra, hogy velem tanulhasson. Íme:

Persze ha igazán a szívemre teszem a kezem, be kell látnom, hogy nem teljesen tiszta minden. De szerencsére vettem egy könyvet. Kellő gyakorlással, mestere lehetek a nyelvek. Ebben pl. a következő egyszerű példák segítenek:

Mindezt meglátva elég elkeseredett képet vághattam, ugyanis a tanárnéni egyből felajánlotta nekem ennek a könyvnek az angol megoldókulcsát. De csak nekem... miért?

Iszonyatosan élveztük az órát. Kb. mint amikor a homokózba pisilsz, majd várat csinálsz belőle. Ennél hülyébbnek úgysem tűnhetsz. Felemelő könnyedség!

Itt van pár kép. Hamarosan jön a többi is!

Balaton

instant leves lesz

A cég, szokások

2006-10-24T14:00:00.000+02:00

A cég, a cég, a cég. Japánban ez nem csak arról szól, hogy hogyan tudják az alkalmazottak a tulajdonost minél inkább gazdagabbá tenni. A japán ember a csoportban hisz igazán. Egyedül kevésnek érzi magát. Ez kivetül a céges életre is. Mindenkinek fentvan az MSN listáján az összes tőle huszonöt méterre ülő. A csapatot erősítik a közös gyűlések és a közös kicsapongások is. Együtt koccintunk, együtt kiabálunk és táncolunk az utcákon és együtt énekelünk a karaokeban. Az egyik számnál pénteken mindenki -a Bolygó Kapitányát koppintva- betette a kezét középre, úgy énekelt. Én szemlélődve lustálkodtam. Volna. De nem tolerálták, majd maguk közé húztak. Itt nem jó, ha kilógsz a sorból.

De a cégemre visszatérve. Japán viszonylatban laza stílusú. A bejáratnál biliárdasztal fogadja a látogatót. Mindenki munka után szabadon játszhat. Szörnyű verseny lehet itt hajnali 2-kor, hogy kié legyen az asztal a 16 órás műszak után. Szinte mindenki 30 év alatti a cégnél, és csak a kereskedőknek kell fekete öltönyben járniuk, nem úgy, mint mindenkinek máshol. Elegánsnak és fontosnak érzi magát az ember benne, majd rájön, hogy ez is csak egy újabb kék iskolai köppeny.

Újabban az az érzésem, hogy amint belépek az irodába, elszakadok a valóságtól. Száz ember morajló gépelése adja meg az alaphangot. A levegő zavaróan meleg, nem tudom miért. Szerintem az igazi biznisz nem a szoftvereladáson van, hanem cégtulajok felvásárolták az összes környékbeli italautomatát. A ablakok mindig el vannak sötétítve. Így fosztják meg a bentlévőket az egy méterre levő szomszéd ház lehengerlő látványától. Senkit nem zavar semilyen külső hatás. Ugyanolyan minden nappal és éjjel. Dolgozunk. Ha fel-fel lépek MSN-re, az időeltolódás miatt, csupa olyan nevet látok, amit el sem tudok olvasni. Munka után pedig sötét van kint. Ezt a komorságot a japánok "cuki"-kultusza töri meg. Barbapapás párnák, Actionman-ek, színes, mozgó hátterek.

Tapasztalat: ha egy japán telefonál és már 28-szorra mondja, hogy HI, akkor nem ügyfél iránti határtalan tiszteletét próbálja kifejezni, azzal, hogy megsokszorozza az üdvözlések számát, hanem csupán annyit mond, hogy hai, tehát "igen", azaz érti, amit mondanak neki. Jó tudni.

Eddigi tapasztalataim és olvasmányaim szerint a japánok megkülönböztetetten viselkednek az "ismerősökkel" és az "idegenekkel". Az ismerősökkel nagyon kedvesek, figyelmesek, az idegenekhez semmi közük. Az utcán járkálva észrevettem, hogy meg-megnéznek. De amikor összeér a tekintünk, és az enyém általában vidám (mert, hát ennyi mókás figurát ritkán lát az ember!), ők komoran elkapják a fejüket. Biztos, megtanulták gyerekkorrukban, hogy nem szabad megbámulni a fehér majmokat. Már nekem is meglepő néha, hogy megszokottól eltérő arc néz vissza a tükörből.

Vannak más érdekes szokások. Először akkor lepődtem meg, amikor kihoztak nekem egy tál levest benne két pálcikával! Na erre, gyorsan végigpörgettem magamban mindent, ami fizikból valaha is tanultam, de a feladat megoldhatatlannak bizonyult. Hírtelen megérteni véltem, miért is olyan soványak a japánok. Ekkor a tányér mögül előbukkant egy porcelánkanál. Megkönnyebbültem, de a pálcikák látványa továbbra sem hagyott nyugodni. A tanácstalanságomban rájöttem, hogy ennél ideálisabb pillanat nem lesz arra, hogy megnézzem az étterem belső díszítését - reménykedve abban, hogy valaki el kezd végre enni.

A procedúra a következőképp zajlik: a kanalat a balkézbe, ezzel lapátolhatod a szádba a levet, a pálcikával a jobb kezedben, pedig tessék szépen mindent szádba tenni, amit csak bírsz. Általában a jó hosszú tésztászálakat a végüknél fogva a szájukba teszik, majd szakaszosan, újabb fogásokkal, a tésztán lefelé haladva a szájukba kerül az egész köteg. Kicsit olyan, mint a kötélmászás fejjel lefelé. Óvatosan csak! Kellemetlen élmény pont akkor kiesni a pálcikafogás művészetéből, amikor egy maréknyi vastag 30 centis tésztaköteg lóg ki a szádból. Másodszor már egyből le is vettem a fehér pulóvert, amit megláttam, hogy mi következik.

A japán férfiak ezt ráadásul olyan iszonyatos erejű szürcsöléssel kísérik, hogy ha erre fény derülne, a TV Shop egyből panaszt tenne a Versenyhivatalnál a porszívóeladások drasztikus visszaesése miatt. Ehhez hozzá jön a szipogásuk, mert orrot fújni nem illik mindenki előtt. Ezek mellett a török -azon kívül, hogy soha nem fog a híd alá kerülni egy "szappanra vertem el a pénzem" táblával- előszeretettel csámcsog is. Végül a képet az teszi teljessé, hogy -mivel jóétvágyat nem tud japánul kívánni-, inkább elmondja mindig, hogy a curry-s csirke ötször kényszerítette a wc-re az első napon. A Stahl Juci sem kívánhatna magának jobb bevezetőt.

A héten vidám dolgok következnek. Holnap japánóra, majd csütörtökön kiszedik a cérnákat a fejemből. Na már csak egy tű kéne és végre felvarrhatnám a leszakadt gombom is. (Ja, akinek nem mondtam: az utolsó magyar bulimon fejbe vágtak párszor és kicsit összevarrták a mielőtt eljöttem). És végül pénteken japán halloween party!

A török, bevállalósság

2006-10-23T13:08:00.000+02:00

Nincs telefonom!!!:( A régivel meg nem tudok pötyögni itt!! Így az egyetlen esélyem arra, hogy beleolvadjak a tömegbe a metrón: képregényeket kell olvasnom! Meg kell tennem. Nem menekülhetek másképp az emberiséget ősidők óta kísértő kirekesztettség érézésének félelme elől...

De szerencsére a vasárnap nem csak ennek a keserűségnek a befogadásáról szólt. Elvittek minket a japánok Akihabarába, a műszaki áruházak tenyészfarmjára. Nagyok, csillognak, stb... nagy igényeim nem voltak, így csak egy akkutöltőt akartam. Óvó anyai gondoskodással próbálták a legmegfelelőbbet kiválasztani nekem. Majd tíz perc csoportos megbeszélés után kénytelen voltam őket félbeszakítani, hogy ne aggódjanak, biztos, hogy jó lesz a Sony töltő az Energizer akkuhoz, csak menjünk már. Jut eszembe, volt már valaki nővel ruhát venni?

Ekkor a török lakótárs kitalálta, hogy ő bizony japán-angol elektronikus szótárt kíván magának. Nagy hévvel fejest is ugrott a válogatásba, a csoport pedig -mint jegesmedve a tavaszt- várta a végeredményt. Ezután a rövidke óra után bementünk egy boltba. Eleinte még csak a különféle diák- és nővérkeruhákra lettünk figyelmesek, majd a vibrátoroktól, filmeken és olajokon keresztül eljutottunk a guminőkhöz is.

A japán lányok őszinte érdeklődéssel, némileg csodálkozva fényképezték a telefonjukkal a kiállított díszeket. (Ez némileg ellentmond a Black Bible-nak). Amúgy mindennapi diákruhákat elnézve eszembe jutott már, hogy a tervezőjüket a holland pedofilpárt biztosan örömmel befogadná. A lányok bevállalóságát az is árnyalja még, hogy amikor a céges bulin skandált "kampai pai pai"-ra kérdeztünk rá, lesütött szemmel a fiúkrá bízták, hogy elmondják nekünk, hogy a kampai az egészségedrét, a pai pai pedig cicit jelent.

A török, mindig ez a török. Vele dolgozom, vele lakom. A cégnél balra ül tőlem 45 centire, otthon jobbra. Úgy érzem, hamaroson félrehívom, hogy beszélnünk kell, és finoman beadom neki a "kicsim, tartsunk egy kis szünetet" című versikét. Ha meg hiányozna, bámikor tudok szerezni egy tamagocsit. Mert az egyik csajnak még mindig van!! Tegnapelőtt kapta. Látnotok kellett volna az arcát, amikor előkapta és kiderült, ha aznap még nem etette meg. Húsz éves. Hm, bár nekem egy piros labdám van. Hagyjuk. Azt, aki küld nekem egy táblát nagy piros betükkel, amin törökül rajta van: "füröggyé és mossá!", értékes jutalomban részesítem. Elsősorban egy ízletes polipleves receptre gondoltam.

Szerdától járok japánórára! Jól is jön. Ma a boltban akartam venni pár "pálcikán sültcuccot". Rámutatok egyre. Kezdi csomagolni. Rámutatok egy másikra, az elsőt visszateszi. "Oh-oh" Mondom kettő. Elkezd matatni megint. Majd rámutatok egy harmadikra is. Kifizetem. "Azt se tudom, mi ez! Mégis ilyen drága!"-gondolom. Majd kiderült, hogy mind a háromfajtából kettőt adott.

Jól érzem magam igazából, csak hétfő van, azért lett most ilyen.

Céges szórakozás, életmód

2006-10-21T16:40:00.000+02:00

Átmentünk a céggel szembeni kocsmába. Ahol teljesen megváltozott a légkör. Mindenki felszabadult lett hírtelen. Hoztak japán kajákat és ittunk is. Természetesen, amit a helyiek szoktak: sört. Az étel ok volt, bár azt a saslikot, amire valami különlöges élőlény legkeményebb szerveit húzták rá, meghagytam az utókornak. Lerohantak minket a japánok kérdésekkel. Olyanok is odajöttek, akik nem tudtak angolul. Kis kiváncsi lurkók ezek. Koccintattunk és hangosan kiabáltuk utánuk az újonnan tanult szövegeket. Később kiderült, hogy ilyeneket illetlenség volna az utcákon mondani. A külföldieket szivatni kell! Ez természetes. A világ enélkül nem is működne.

A kocsma után szétvált a tömeg. A dilemma az volt, hogy "krábing"-olni menjünk vagy karaokeba. A krábingról kiderült, hogy az clubbing lenne, tehát bulizás. Az ázsiaiaknak
nagyon nehéz az L betű, úgy ejtik, mint Habsburg Ottó az R-t. A téma iránt fogékony olvasóimnak ajánlom az en.wikipedia.org/wiki/Engrish oldalt. De ők a karaoket jobban szeretik, oda mentünk. Képzeljetek el egy kis szobát, középen egy asztal, körülötte ülőhely 8 embernek és egy karaoke gép. Ilyen helyre járnak japán cimbik levezetni a feszültséget.

Beültünk, és lám elkezdődött ... csak néztem. De igazán aljas fráter voltam, mert felvettem videóra. Egész Európa ezen fog röhögni. Nem viccelek. Az amerikaiak azért nem, mert szerintük a Távol-Kelet valahol Boston környékén lehet. A dalok nagy része japánra van fordítva. De előfordulnak angol szavak is: nyigjong hój csikháj I love you...

Ezek után négyen mégis csak elmentünk krábingolni. Egy külföldiek által népszerűnek tartott helyre. Old Man's Pub japán változata. Drága, zsúfolt, szar zene, épp, hogy Molnár Anikót nem láttuk. Pénzes külföldi kanok, japán csajok. Ötig kényszerültünk maradni, mert akkor indulnak a vonatok (hév, villamos).

A két srác, akik velünk voltak nem nagy Engrish tudósok. Ahogy fokozotosan egyszerűsítettem a mondataim, eszembe jutott, hogy olyan vagyok, mint a köztévé rég letűnt angoltanára: a Muzzy. Épp, hogy parkolóórát nem rágcsáltam. Ez egyik srácot, aki kinézetre a programozók csúcsragadozója lehet, arról kérdeztem, kié a cég. Kérdeztem volna, nem értette, hogy mi az owner. Ekkor eszembe jutott egy név, akiben mindig bízhat az ember: Vágó István. Az intelligencia teszt alapján elmondtam neki: ha a táskámnak én vagyok a "tulajdonosa", akkor a cégnek ki a "tulajdonosa". Seképsehang. El is ektivitiztem. Majd néhány kör után kiderült, hogy az establish ige kegyeltebb nála. Mire mondta, hogy ő meg másik három arc. Miapicsa?!?! TEEEE? - gondoltam rezzenéstelen arccal. Meglepő.

Elmesélte, hogy ő és a cég fele (60 ember) napi 16 órát dolgozik. Szabad akaratból. A buliban pedig azt kérdezgették, hogyan kell táncolni. De Ozan nem engedte, hogy a két srác elemezze őt, miközben táncolt. Mondom én, hogy egy szemét :) Az egyetemisták nagy részének van part time jobja. Kell a pénz, hogy tanulhassanak. A munka során jól keresnek majd. Eddig majdnem mindenki járt már Európában pl. Egy dolog jutott erről eszembe: tandíjtüntetés.

-Wake up Tomi!
-Huh, why?
-It's half past six. In the evening.
Így ébredtem ma "reggel". De fáradt vagyok egész "nap". Szerintem a mai napon elég is lesz 6 óra ébrenlét.

Öt. Ennyi kövér japán lányt láttunk eddig. Számoljuk. A többségük jól öltözködik. Szeretik a rövid szoknyát hosszú csizmával. Nos, én is (nem úgy). Bár van néhány giccstündér is, akiktől még az ukránok sírva könyörögve kérnék el a bolt nevét. Néhány idős hölgy kimonóban szaladgál. A férfiak többsége fekete öltönyben, fehér ingben. Lehetnének amerikaik riporterek is. Vagy pingvinek.

Mára ennyi. Holnaptól lesz telefonom is. Juhéjj!

Munka, nagygyules, etelek

2006-10-20T12:37:00.000+02:00

Elfelejtettem multkor leirnim, milyen - a Fules magazint is　megszegyenito - rejtveny adtam fel magamnak. A szituakkor kezdett el kibontakozni, amikor reggel arra ebredtem,hogy a borondom be van lakatolva. Ez egyik kulcsomrol tudtam,hogy benne van, a masiknak meg nyoma veszett. Sajnos ez egy lose-lose szitu volt, ugyanis, ha nem tudom kinyitnia borondom,- mivel meg semmit nem pakoltam ki- csunya es budosmaradok, ha pedig kinyitom, akkor a vilagban amugy is kissemegrendeltult biztonsagerzetem tovabb gordul a lejton.Kinyitottam. Fel perc alatt. Pffff.

Rendkivuli hirek miatt megszakitjuk a kozvetitest!!!

A cegnel vagyok, nagygyules van. 80 japan elott egy fickoamolyan "nemzeti bizottsag 2006-ot oszlato" rendori hangositotolcserrel beszel. Havi beszamolo vagy mi. Japanul.Elobb hivtak ki bemutatkozni... Persze Ozant elottem,igybe is mutatta, mit tanult 3 het alatt napi 4 japanoraban.Nalam meg kellett elegedniuk azzal a 2 db 2 masodpercesfrazissal, amelyeknek a bemagolasa igy is megkovetelte szabadenergiam nagyreszet. Ezt kenytelen voltam kiegesziteni3 angol mondattal. Halottnak a csok, kb senki nem tudangolul. De utalom ezt a gyereket!! Soha nem tudnek igy embert cserbenhagyni!

De amugy biztos nepszeru vagyok, mert a cegtol vagy 10 emberfelvett msn-re. Sajnos nem tudom elolvasni a nevuket, dehat a blogban se tudja az ember, hogy kinek is beszel.
Amugy visszagondolva, hogy korabban lefelegorbulo szajjalpanaszolni mertem, hogy minden nemetul van, most legszivesebbenmegpofoznam magam. Welcome to the real world!!!
A gyules meg mindig tart, embereket hivnak ki beszelni. Olyan mint egy aiesec kozgyules, csak keves a gin-tonic.Na, most kaptunk egy papir tolcsert, aminek ha logojatmeghuzzuk, nagyot pukkant. Buli van, mondom en!

A heten sikerult ennunk is. Eddig nagyon durva cuccot meg nem ettem. Sot, jok voltak. Bar ma a hagymalevestes a zold teat ma egy tanyerban hoztak ki. Ez lepergett,de amikor a dobozos kavet cukor nelkul adta az automata,felkialtott bennem egy "mi van kinaiak!? adjak gyogyszert?!"hang a fejemben.

Kozben vege a gyulesnek, iPodtol kezdve a plazma tv-igkulonfele dijakat kaptak a legszorgalmasabb hangyak.A legvegen pukkantottunk is:) Jo volt ez a gyules.Ugy tunik tenyleg eros a csapatszellem. Most is megyunk ceges grillezesre. Folytatom majd...

Megérkezés, megismerkedés

2006-10-19T11:39:00.000+02:00

Miután Ferihegyről felszálltam és a felváltva szegeztem a kamerát és
fénykepezőt az ablaknak, úgy érezetem jó célállomást választottam.
Összesen 16 óra utazás után megérekeztem Tokyo Naritára, ami leginkább
annyira őszintén Tokióban van, mint amennyire Békéscsaba a XXIV. kerület
lehetne.

Két lány fogadott a reptéren, majd mondták is, hogy a 2-3 órát fogunk
vonatozni (lakott területen) mire beérünk. Az ok is lett volna, a challenge
csupán annyi volt, hogy számtalanszor átszálltunk és nagyon kevés helyen
volt mozgólépcső. Így kissé előreszaladva a történetben a nap legjobb pontja
az lett, amikor letehettem végre a bőröndöt és a két táskát.

A szoba ami nem nagy, de legalább nem kell felhajtani az ágyat, ha ki akarom
nyitni az ajtót. Egy Török gyerekkel vagyok - Ozan - akinek jutott ágy,
nekem csak matrac. De még nem adtuk fel, hogy szerezzünk egy nem csak
két ágyas, hanem egyben két szobás villát. A srác elég beszédes, jóindulatú.
Megtanult pár dolgot japánul, nekem is jól lenne pár dolgot. Remélem holnap
már nem ugyanazt az inget veszi fel, amit két napja látok rajta. De nem
ítélekezünk egyelőre. Még ajándékot is kaptam tőle.

Első este voltam AIESEC gyűlésen. Majd elmentünk vacsorázni, ahol egy
svéd cserediákkal is találkoztam. Annak ellenére, hogy őt is aznap ismertem
meg, az európaiság érezhetően adott egyfajta "kölcsönös ismeretséget"
egymásnak. Ma voltam a cégnél is, nagy-nagy szobában sok kicsi ember.
Kedvesen fogadtak. Videóra kellett mondani egy bemutatkozást. Csak
páran tudnak angolul.

A japán AIESEC-esek nagyon kedvesek, érdeklődnek, sokat mosolyognak. Én
úgy érzem, kedvesen rajtunk, de lehet alapból is. A svédnél egyértelműek voltak a
reakció. Ez még nagy talány számora. Belegondolva, lehet mi is állandóan röhögnénk
egy japán szerencsétlenkedésein otthon:)

Általában az utcákon napi 3-4 külföldit lehet csak látni. De nem érzem ijesztőnek.
Időnként meg-megnéznek, de nem durván. Bár az egyik csaj, amikor az aiesec-ben
elment mellettem, majd utólág észre vett, egy szájához kapva csak egy juuujt
hallatott:)) Nem sikerült gyanútlanul elbújnom a sorok közt ezek szerint. Többen
kérdezték, milyen magas vagyok:)

Ma ettem tálból "szalonna alatt rízst" meg "kéthurkapálcikán csirkemellet". Eddig
nem olyan durva, mint a echte kínai konyha. Még ők csodálkoztak, amikor a skorpió
kóstolásról meséltem. Kérdeztem, milyen fura állatot esznek, de csalódnom kellett,
mert csak a lóra mondták, hogy yumee-yumee. Azt meg még a bótba is osztják.
Valami rózsaszín cuccra, azt mondták, gyömbér. Na ez volt az a sárga cucc, amit már
a repülőn sem ettem meg. Juhéjjj már féltem, hogy minden ehető! Na, nem sokára
eszem egy kis nyers halat is.

Na abbahagyom mára, mert már én kezdem unni az írást. Hát még ti :) Hívajtok inkább
skype-on.

Blogdolog

2006-10-19T11:19:00.000+02:00

Eddig úgy voltam ezzel a blogdologgal, hogy kösz nem kérek. Legrosszabb esetben msn-t, de inkább skype-t, de elsősorban vonatokat-villamosokat, söröskorsókat-kávéscsészéket használtam arra, hogy kapcsolatban maradjak veletek.

Ebben a blogban igyekszem leírni azt, ami mindenkit érdekelhet. Japánra fogok koncentrálni, nem
arra, hogy fáj a hasam és zöld zoknit vettem fel. Persze mesélhetnék mindenkinek külön-külön msn-en, skype-on, de gyanítom, ugyanazt hajtogatnám állandóan. Ettől megkíméllek benneteket is
és magam is:) Az amit ide leírok az leginkább a váza lesz annak, ami történik velem (ráadásul 16-os karikával ellátva). A egésszel célom, hogy a személytelen általános dolgok megismerése után, mindenkivel külön-külön tudjak érdemben társalogni.