Kórház

Csütörtökre volt beütezmezve a fejemből a varratszedés. (A varratokat otthon egy buli után zsebeltem be pár zavaradott fiataltól.) Kerestünk is egy kórházat.

A kórházba belépve egy hatalmas fehér előtérben találjuk magunkat. Mire körülnéznénk, hogy hol lehet bejelentkezni, egy enyhén neonkéken világító mellmagasságú robot gördül halkan elénk. Felém fordítja a fejét, majd megszólal angolul- Miben segíthetek?- Kissé meglepetten elmondom neki. Megkér minket, hogy várjunk. Mire leülünk a padra, a robot felszívódik. A fejemben gondolatok ezrei cikáznak arról, hogy melyik filmben láttam akár hasonlót is.

A fantáziálásomból váratlanul kizökkenek. Visszatért a robot. Kezében egy pohár világosszürke folyadék. Elmondja, hogy a készítmény többszáz porszem nagyságú robotot tartalmaz, amelyek belekerülve a szerveztembe elvégzik megfelelő beavatkozásokat. Feloldják a varratokat, és meggyorsítják leborotvált hajam növekedését. Végül a vízeléskor távoznak. Arra kér, hogy igyam meg. A hitetlenkedés és a félelem érzése kevereg a gyomromban. Érzem, hogy a szívem ész nélkül kalapál. Felhajtom. Vízízű. Csodálkozásra nincs több idő, megköszöni, hogy az ő kórházukat választottuk, majd végleg eltűnik.

Természetesen ebből történetből egy szó sem igaz, de én így képzeltem el egy japán kórházat. Ám voltak érdekes dolgok. Valóban a következőképp történt:

Az egyik állomás melletti kórházba mentünk el, amelynek a recepcióját egy húszemeletes épület negyedik szintején találtuk meg. Bár a váróterem inkább egy szállodáéra hasonlított, a modernség látszatát a recepciós pult mögött tornyolsuló papírkartonok kissé megzavarták. A japán kísérőm a recepciótól megtudta, hogy a biztosításom nem ér itt semmit, mert nem Japánban történt az eset. Akkor egy pillantra átfutott az agyamon, vajon mennyit kérhetnek érte. Képtelenség, de mi van akkor, ha nem elég a zsebemben lévő kb. 120.000 Ft, amiből a még 3 hétig élni is kellene?

Végül úgy alakult, hogy bejelentették, hogy nem akarnak velem foglalkozni. Na most mi lesz? - jelent meg a fejemben a második aggasztó kérdés. Szerencsére Ryosuke, a japán srác, megoldotta ezt is. Elvitt a tartományi kórházba, ahol elintéztek mindent. A hely olyan volt, mint a Lost in Translationban. Vagy lehet, hogy pont odamentünk. Nem hipermodern, de megfelelő és tiszta. Az orvos két érdekes megjegyzést tett. Rácsodálkozott, hogy pamutból készült a szál (mert ott csak műanyagot használnak már), viszont megdícsérte a kezelőorvosom, hogy szép munkát végzett. Kellene ebből valamilyen következtetést levonnom?

A számla sem lett végzetesen nagy. Kb. 8000 Ft-ot fizettem mindezért a külön kiépített pénztárban. Pont ennyiért cserélt ki a vízvezetékszerelő egy tömítőgyűrűt a bojlerben Budapesten nem rég. Ebből is vonjak le valamit?

Egy érdekessége a kórháznak az irathordó volt. A plafonra sínek voltak szerelve, amelyeken időnként párnanagyságú dobozokban iratak mozogtak. A szinkronizálás és váltók teljesen automatikusak voltak. Úgy tűnik, ez a kórház hajdanán megelőzte korát. De mára a legjobb helyeken minden elektronikus. Az elavult és a hipermodern technológiák hasonló ötvözése jellemzi a hivatalokat is, amelyeket eddig láttam.

Erdetileg kicsit össze akartam hasonlítani különféle bulizási szokásokat, írni akartam az árakról és a törökökről... csak most el kell mennem. Holnap folyatotom.